MENÜ
  • A kockás zászló alól: Hungaroringre hangolódva

    Két hét múlva száguld a Cirkusz! Egy kis programajánló, ha még nem fújnád kívülről...

    Még két hét és Magyarországra érkezik a motorsportok királykategóriája, a Forma-1. Rendszerint a három hetes nyári szünet előtt rendezik a Magyar Nagydíjat, amelynek immár 27. alkalommal a Mogyoródi Hungaroring ad otthont. Nem csupán mi szeretjük ez a pályát, a csapatok és a pilóták is szívesen járnak vissza évről évre ide, köszönhetően a pálya vonalvezetésének, a szép környezetnek, a jó szervezésnek és a lelkes magyar szurkolóknak. Utóbbi nem megvetendő, hisz idén attól volt zajos a média, hogy több helyen is tüntetések tarkították a futamok amúgy is kötött programját. A lelkes magyarok pedig nem tüntetnek, hanem épp ellenkezőleg, alig várják, hogy elárassza Budapest környékét a számtalan híresség.

    Egy kis érdekesség még a régmúltból… A 80-as évek közepén Bernie Ecclestone álmodta meg a Budapesttől nem messze lévő Mogyoródra Magyarország Forma-1-es pályáját. Versenypálya lett, amelyet rekordidő alatt készítettek el, 8 hónapig tartó építkezés után 1986. március 24-én avattak föl, az első Forma-1-es futamot pedig 1986. augusztus 10-én rendezték meg itt. Az építkezésről készült fotókat megtalálhatjuk a hungaroring.hu-n, ezek közül hoztam egyet:

    A versenypálya teljes hossza az 1986-os átadáskor még 4013.786 méter volt, majd az 2003. évi átalakítások után a jelenlegi táv 4381,08 m. A pálya egy természetes völgyben fekszik, így a nézőtér bármely pontjáról annak 80 százaléka belátható. A célegyenes teljes hossza 788.9 méter, itt a legnagyobb elérhető sebesség 320 km/h lehet. Érdekesség szintén, hogy a magyar versenypálya kanyarjainak nincs elnevezése. Csupán két kanyart emlegetünk nevén, ám ezt sem hivatalosan, a 4-es kanyart “Mansell” néven, míg a 11-est “Alesi-kanyar” néven emlegetik.

    A pilóták sem hiába szeretik ezt az aszfaltcsíkot. Négyen közülük itt nyertek először, 1993-ban Damon Hill, 2003-ban Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button és 2008-ban Heikki Kovalainen. Ezen kívül Fernando Alonso minden évben itt ünnepli születésnapját is.

    Másfél hét múlva kezdetét veszi az őrület, a versenyhétvége tele lesz programokkal, amelyekről a Mosaiconline is beszámol majd nektek.
    Sajnos Frank Tamás halála miatt a szerda estére tervezett Nazionale Piloti jótékonysági focimeccs elmarad, így leghamarabb csütörtökön kerülhetünk közel kedvenceinkhez.

    A hétvégére megvásárolt jegyek a csütörtök délutáni bokszutcalátogatásra is szólnak. 2012. július 26-án 16 órától nyitják a kapukat, egészen 19 óráig a rajongóké a bokszutca. Érdemes lesz időben menni, hogy az autogramosztásnál és fotózkodásnál elcsíphessük azokat, akiket legjobban szeretnénk. Az igazi rajongók képesek akár 3 órával a kapunyitás előtt odaállni, persze a kedvencekért mindent. Ez szinte az egyedüli alkalom a hétvége során, hogy testközelből láthassuk a pilótákat, persze közülük sem mindenki ül ki a hivatalos “autograpf session”-re. Próbálkozzunk, hátha!

    Pénteken reggel 8:30-kor kezdődik a GP3 szabadedzésével a móka, majd 10-től már a Forma-1-es pilóták gurulhatnak pályára, hogy az első, majd 14 órától a második szabadedzésükön kipróbálhassák a pályát, a gumikat, a beállításokat. Lesz még aznap is látnivaló, déltől a GP2 szabadedzését, majd 16 órától az időmérőjét is megnézhetjük.

    A szombati program is egész naposnak ígérkezik. 9:45-től kezdődik a GP3 időmérő edzése, majd 11-től a Forma-1 harmadik szabadedzése. Az F1 időmérője előtt még egy Porsche Mobil 1 Supercup időmérő is színesíti a napot, majd 14 órától elindul, aminek el kell… A Q1 20 perces lesz, a Q2 15, a Q3-ban pedig 10 percük lesz a csapatoknak és a pilótáknak, hoyg beleadjanak mindent, eldőljük, hogy a vasárnapi futamon ki melyik rajtkockából indulhat majd. Érdemes lesz ezt követően is kint maradni, hisz a GP2, majd a GP3 első versenyei a délután folyamán lezajlanak.

    Vasárnap 9:25-kor indul a GP3 második versenyével a nap, 10:35-kor a GP2-es versenyzőké a pálya, 11:45-kor pedig a Porsche Mobil 1 Supercup futamát láthatjuk. Bemelegítésnek nem rossz, ám egy gyors ebéd után érdemes lesz a helyünket elfoglalni, állójegy esetén a legjobb helyeket megkeresni, hisz 12:30-kor útjára indul a Versenyzői parádé egy kör erejéig láthatjuk az összes pilótát. 12:45-kor a rajtrácsbemutatás lesz, 13:46-kor pedig már nemzeti himnuszunk csendül fel. A Magyar Nagydíj versenye 14 órakor kezdődik és 70 körös lesz.

    Ha azt hinnénk, hogy a programoknak vége is lesz itt, tévedünk. A futam utáni hivatalos after party vasárnap este kerül megrendezésre Budapesten. Már 4. alkalommal ad otthont a Symbol ennek az eseménynek, ahol a programot 5 sztárfellépő is színesíti. 2 DJ egyben Forma-1-es pilóta is. Sakon Yamamotót a Virgin csapat színeiben láthattuk a pályán, valamint a Toro Rosso tavaly évi versenyzője, Jaime Alguersuari (Dj. Squire) is a lemezeket pörgeti majd. A hazai kedvencek közül Muzzaik, Toto Jr., George Brown és Zenbi szórakoztat majd minket. Jó eséllyel számíthatunk a pilóták megjelenésére idén is, az előző években már járt a Symbolban Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Jaime Alguersuari, Adrian Sutil, Kimi Raikkönen, Felipe Massa és Rubens Barrichello is.

    Jövő hétvégén a Hockenheim Ring ad otthont a Német Nagydíjnak, ahonnan egyenesen Mogyoród mellé költöznek majd a Forma-1-es csapatok. Ha még nem vásároltunk volna jegyet, megtehetjük a hivatalos jegyértékesítő helyeken. A Forma-1 Club idén is kínál a klubtagoknak elérhető áron vasárnapi illetve egész hétvégés bérleteket is.

    Idén egyedülálló módon új vasárnapi állójegyet is kínálnak mindössze 9990 forintért, amely magában foglalja az utazási költséget is. “A Hungaroring Sport Zrt., az Ostermann Forma 1 Kft., a MÁV-Start, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összefogásának eredményeképpen egy 9990 forintért megvásárolható belépőjeggyel 2012. július 29-én, vasárnap az ország legtávolabbi pontjáról is ingyen elérhető tömegközlekedéssel a 27. Formula 1 ENI Magyar Nagydíj.” – írja a hungaroring.hu.
    A Hungaroring vendége lesz ezen kívül a Magyarországon filmet forgató Bruce Willis és a futam napján Budapesten koncertező Bryan Adams is.

    Még néhány nap és a Hungaroring is képben lesz!

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon