MENÜ
  • A kockás zászló alól: Hamilton jön, Schumi megy

    Hamilton döntésével visszavonul Schumacher, Perezt elvitték, készül a 2013-as rajtrács?

    Minden bizonnyal a hét legnagyobb Forma-1-es híre, hogy Lewis Hamilton, aki karrierje kezdete óta a McLaren színeiben versenyzett, 2013-ra aláírt egy három éves szerződést a Mercedesszel. Hetek óta folyik a találgatás, hogy vajon megy vagy marad a brit pilóta. Csütörtökön tett ígéretet arra, hogy pénteken sajtótájékoztató keretében erősíti meg döntését, ezzel véget vet a spekulációknak.

    A Schumacher-rajongók szíve aligha most lopta be magát Hamilton, ugyanis a brit versenyző a Mercedeshez igazolásával “kitúrta” a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, ugyanis Nico Rosberg lesz a német csapat másik – de nem második számú – pilótája. Még nem tudni, mindenki Schumija mihez kezd jövőre, de egy biztos, mercedeses versenyzői ülése nem lesz. A döntés bejelentésére saját elmondása szerint még néhány hetet – vagy hónapot – várni kell.

    A Forma-1 háza táján aki él és mozog, most véleményt formál a láncreakció beindítójáról, vajon jól döntött-e Hamilton, hogy otthagyta azt a csapatot, akinek eddigi eredményeit köszönhette.
    Az elsők között maga Michael Schumacher rázott kezet “utódjával”. „Három szép évet töltöttem a csapattal, amely sajnos nem ment olyan jól, amennyire szerettük volna, a sport szempontjából. Azt kívánom Lewisnak és a csapatnak, hogy elérjék azt a sikert, amiért olyan keményen dolgoztunk, míg építettük ezt a csapatot. Szeretném megköszönni a csapat bizalmát, és minden srácnak az elkötelezettségüket. Most már az elkövetkező versenyekre fogok koncentrálni” – nyilatkozta a 43 éves, hétszeres világbajnok.

    Ross Brawn szerint Hamilton döntésében nem anyagi okok vezérelték. Ezt kicsit nehéz elhinni, hisz az utóbbi hetekben számtalan hírek szólt arról, hogy a két csapat próbálja egymást túllicitálni, hogy megkaparintsa a brit versenyzőt. „Azt hiszem, meg kell értenünk az okokat, amik miatt Lewis döntött. Nagyon okos, intelligens ember, szerintem a választása azokon az alapokon nyugszik, amiket mi itt csinálunk. Tehát úgy gondolom, támogatni kell a döntését” – mondta Ross Brawn az F1 Show-nak. „Leszünk fenn is és hullámvölgyben is az elkövetkező hónapokban és években, de elterveztük, hogy sikerül, és azt hiszem, már az összes hozzávaló megvan, amire szükségünk van a sikerhez.”
    A Marussia csapat elnöke, Graeme Lowdon is osztotta Brawn véleményét: „Lewis egy nagyszerű fickó, ő az egyik legversenyképesebb, akivel valaha találkoztam” – kezdte Lowdon az F1 Show-nak. A Manorral versenyzett a Forma-Renault-ban és a Forma-3-ban, akkor is olyan volt, mint most, abszolút versenyképes, abszolút profi, és minden, amit akart, a győzelem volt. Van körülötte egy csapat menedzser, akiknek az a feladata, hogy maximalizálják a kereskedelmi lehetőségeit, és biztos vagyok benne, hogy nagyon odafigyeltek arra, amit Ron Dennis és mások mondtak. Biztos vagyok benne, hogy sok zavaró tényező volt, de abban is, hogy Lewis döntése mögött a győzelem iránti vágy áll.”
    Nico Rosberg új csapattársat kapott, az Autosport szerint viszont a két pilóta a jövőben egyenlő bánásmódban részesül majd a Mercedesnél. Ez azt kell, hogy jelentse, hogy bár a csapat mindent megtett, hogy sikerüljön elcsábítani a McLarentől Hamiltont, most nem fogják kényét-kedvét keresni, nem lesz könnyebb dolga itt sem, mint régi munkaadójánál.
    Rosberg mindenesetre izgatottan várja az új csapattársat és az új kihívást. „Nagyon király, hogy Lewis lesz az új csapattársam!” – nyilatkozta Rosberg. – „Ez bizony egy másik nagy kihívás lesz a számomra!”

    Azért a McLarennek is van egy-két szava a döntéshez, Martin Whitmarsh csapatfőnök szerint Lewis Hamilton hibás döntést hozott, amikor arra jutott, elhagyja a csapatot.
    “Aki elhagyja a McLarent (Hamilton) és győzni szeretne, azt hiszem hibázik, mert én hiszek a csapatban és hű vagyok hozzá” – közölte Whitmarsh. “Akár az utóbbi négy versenyt, négy évet, vagy negyven évet vesszük, fantasztikus csapat vagyunk. Így azt mondom, aki nyerni szeretne ebben a sportban az jöjjön a McLarenhez és törekedjen arra, hogy a McLarenhez tudjon csatlakozni. Nem akarom senkinek azt tanácsolni, aki győzni akar, hogy hagyja el a McLarent, de tiszteletben tartom Lewis döntését és minden jót kívánok neki.”
    “Tudom, nagy pénzügyi ajánlatot tettünk, nagyobbat mint amit a Formula-1-es pilóták jelenleg kapnak. Azon dolgoztunk, hogy maradjon, de valójában tudtuk, mindig esély van távozására. Két nappal ezelőtt Ázsiából hívott és úgy hiszem, én voltam az első személy, akivel beszélt erről. Hosszú, őszinte beszélgetés volt. Tegnap ismét felhívott, újra hosszan beszéltünk. Végül a felek döntöttek és ennyi. Más lehetőségek után néztünk” – tette hozzá Whitmarsh.

    A McLaren pénteken azt is közzétette, hogy Jenson Button sem marad sokáig 2013-as csapattárs nélkül. Bár egyre inkább azok a hírek kaptak szárnyra, hogy Sergio Perez a Ferrarihoz tart, még annak ellenére is, hogy Luca di Montezemolo, az olasz csapat elnöke szerint nem elég érett még a legendás istállóhoz, a McLaren úgy gondolta, hogy a tavalyi év legsikeresebb újonca megállja majd helyét a brit pilóta mellett és sikerre viheti a csapatot. Határozatlan idő szóló szerződést kötöttek a 22 éves mexikói pilótával, aki idén többször állhatott a dobogón is. „Meglepett és lenyűgözött egyszerre, hogy lehetőséget kaptam a McLaren Mercedestől. A csapat neve sokat jelent, a Formula-1 egyik legnagyobbjáról van ugyanis szó. Minden pilóta arra vágyik, hogy egyszer itt versenyezhessen. Ayrton Senna tündöklésének történeteit hallgatva nőttem fel, ami természetesen egyet jelent a wokingi istálló sikerszériájával is. Kitüntetésnek érezem, hogy engem választottak Jenson Button csapattársának” – nyilatkozta a bejelentéskor Perez. Tökéletes lehetőséget kínáltak arra, hogy megmutassam ki is vagyok, és hogy nagy dolgokra vagyok hivatott. Természetesen hálával tartozom Martin Whitmarshnak és a McLaren istállónak is, amiért ők is hisznek bennem, és nekik köszönhető, hogy egy újabb lépést tehetek előre a karrieremben. Nincsenek illúzióim, hogy ez egy hatalmas lépés számomra, és mindenkinek az lenne, de készen állok rá. Az idény során abszolút mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikereket érjek el a Saubernél, de már azt is nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak a srácokkal a McLarennél, és jobban megismerhessem Jensont, akit fantasztikusan jó pilótának és egy igazi bajnoknak tartok. Szintén megköszönném Ifjabb Carlos Slimnek, aki már 14 éves korom óta segíti a pályafutásomat, nélküle nem tartanék most itt. Az elmúlt nyolc évben közös kalandon vettünk részt, és mindent meg fogok tenni azért, hogy megháláljam ezt neki, amit a Vodafone McLaren Mercedes csapatánál elvégzendő kemény munkával kell kezdenem, ami egyben az eredménye is lesz az eddig fáradozásoknak is” – tette hozzá a mexikói versenyző.
    Arról már sok vita folyt, hogy ki számít a Forma-1-ben fizetős pilótának és ki nem, Martin Whitmarsh viszont egyértelműen kiállt újdonsült szerzeménye mellett, szerinte Perez nem sorolható többé a fizetős versenyzők közé. A Ferrari által is támogatott mexikói Perez karrierje azáltal indult el, hogy milliókat hozott a Sauberhez Carlos Slim és a Telmex jóvoltából. Viszont most a McLarenhez igazolt, a Telmex pedig a spekulációk szerint felváltja a nagy brit csapat névadó szponzorát, a Vodafone-t.

    A The Telegraph szerint Whitmarsh ragaszkodott ahhoz, hogy nincsenek Perez McLarenes szerződésében egyéni ajánlatok. “Beszélgettem Carlos Slimmel tegnap, de tettünk egy ajánlatot Sergiónak, jól fizetünk neki és nincsenek egyéni ajánlatok” – mondta. Nem azt mondom, hogy végül nem jönnek új partnerek emiatt, viszont nem ez volt a motiváló erő” – mondta Whitmarsh. “Perez nem egy fizetős versenyző, sok pénzt fog kapni. Nem a szponzorálás volt a tényező, felvettük Sergiót, mert ő a legizgalmasabb fiatal tehetség a Forma-1-ben. Hogy hiszek-e abban, hogy izgalmas kereskedelmi lehetőségeket rejt a jövőben? Igen. Hogy már megvizsgáltuk-e őket? Nem” – nyilatkozta a Sky Sports F1 HD csatornának.

    Ezzel eldőlt a 2013-as pilótapiac kártyavárának első két lapja, beindult a láncreakció, amely a következő hetekben újabb pilótamozgásokkal folytatódhat. Amellett, hogy jól döntött-e Hamilton, számos kérdés fogalmazódik még meg. Vajon mi lesz Massával és Schumacherrel? Ki jön a Sauberhez Perez helyére? Nemsokára erről is hírt adunk, addig is jó szurkolást jövő héten Suzukában. El ne felejtsetek felkelni időben!

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon