MENÜ
  • A kockás zászló alól: Élet a rajtrácson túl

    Akiknek kevés volt a 24...

    Tavaly még a versenypályákon futották a köröket, 2012-ben viszont már más szelek fújnak. 24 pilótának van lehetősége versenyezni, a jelentkező pedig jóval több, gyakran pedig a döntésbe beleszól a pénz, ahogy láttuk már idén is néhány alkalommal. De mihez kezdtek azok, akik kiszorultak a 24-ből?

    Jaime Alguersuari

    2011: STR, 14.hely, 26 pont

    Jaime Alguersuari nagyon fiatal volt, amikor a Torro Rosso bedobta a mély vízbe, a 2009-es Magyar Nagydíjon debütált, de előtte soha nem vezetett még Forma-1-es autót. Annak ellenére, hogy 2011 ígéretes volt számára, mégis kiszorult a Red Bull tervéből, bár szóbeli ígéretet kapott, hogy 2012-ben is folytathatja, így a rivális csapatok ajánlatait sem fogadta el. Alguersuari sokakat lenyűgözött önzetlen hozzáállásával ezekben a nehéz időkben és bár nem kapott állást ebben a szezonban, találkozhatunk vele a paddockban, a spanyol pilóta a BBC Radio 5 Live kommentátora lett. Melbourne-ben az újságírók szürreális látványként írták le, ahogy Alguersuari – aki az előző versenyen még részt vett – besétált a média központba, leült és ugyanúgy dolgozott, mint bárki más. Lucas Di Grassival együtt a Pirellinél fog tesztelni a nemrégiben megvásárolt Renault R30-assal, amely két éve Robert Kubica és Vitaly Petrov autója volt. Alguersuari még mindig szemtelenül fiatal – múlt hónap végén a szülinapi tortáján 22 gyertya égett – és mégis jókora tapasztalattal rendelkezik. Valószínű, hogy láthatjuk még versenyezni is.

    Rubens Barrichello

    2011: Williams, 17.hely, 4 pont

    Úgy tűnik, Rubens Barrichello ideje lejárt a Forma-1-ben, miután 2011-ben kiábrándító szezont tudhat maga mögött a szerény négy ponttal, amit gyűjtött. Barrichello a családjával volt épp, amikor Sir Frank Williams felhívta és meglehetősen hűvösen közölte vele, hogy nem tartanak többé igényt szolgáltatásaira. Közeli barátja, Tony Kanaan szinte azonnal intézett neki egy IndyCaros tesztet Sebringben a KV Racingnél. Néhány hónapnak azért el kellett telnie, hogy megerősítést nyerjen, hogy Rubens az idei szezonban versenyezni is fog Kanaan és EJ Viso mellett a KV Racingnél. Meredek lesz beleszoknia, mert idén öt verseny lesz az oválokon, de Barrichello családja áldását adta rá, hogy ezeken a pályákon is versenyezzen. Eddig Barrichello tiszteletre méltóan kezdte az évet, múlt hétvégén a Barber Motorsport Parkban a 8. helyet szerezte meg. Két futam után jelenleg a 10. helyen áll a pontversenyben.

     Sebastien Buemi

    2011: STR, 15. hely, 15 pont

    Annak ellenére, hogy tavaly némi javulást láthattunk, a Red Bullnak elfogyott a türelme Buemivel szemben és kiadta a svájci pilóta útját. Ennek ellenére 2012-ben még mindig a Red Bull harmadik pilótájának vallhatja magát, így ha a négy versenyző közül bármelyikkel történne valami egy versenyhétvégén, Buemi lépne színre, legyen szó akár a Red Bullról, akár a Torro Rossóról. A Milton Keynes-i csapatnál Buemi a szimulátorokon dolgozik, emellett pedig kipróbálja magát a Le Monsban is. Buemi a Boutsen Ginion Racingnél debütált az elmúlt hétvégén az Oreca-val a Paul Ricard pályán, bár a futamot egy mechanikai probléma lerövidítette, emellett a Swiss TV-hez is csatlakozott.

    Karun Chandhok

    2011: Team Lotus, 27. hely, 0 pont

    Tavaly októberben már a hazai, Indiai Nagydíjon nem állhatott rajthoz Chandhok. 2011-ben kezdte a versenyzést, amikor Jarno Trulli helyére ült be a Német Nagydíjon. Az a hétvége kiábrándító volt számára, szenvedett az autóval is és a hideg is megkeresítette életét a Nürburgringen. Idén ülés nélkül maradt, átpártolt az LMP1-hez, mint Nick Heidfeld és a Sebring 12 órás versenyét a 17. helyen fejezte be.

     Jerome D’Ambrosio

    2011: Virgin Racing, 24. hely, 0 pont

    Hosszú ideje ő volt az első belga a Forma-1-ben, jól is mentek a dolgai a sereghajtó csapatnál egészen addig, míg az erős hátszéllel rendelkező Charles Pic ki nem túrta a helyéről. D’Ambrosiót előszeretettel illették a “Custard” becenévvel, ami annyit tesz, mint “Vaníliamártás”, mivel neve eléggé hasonlít egy brit ételre. A Gravity versenyzői rendszerén keresztül Eric Boullierrel is kapcsolatban áll, ezért ebben a szezonban a Lotus hivatalos tartalékpilótája lett, ha pedig a helyzet úgy hozná, ő lépne Kimi Raikkönen vagy Romain Grosjean nyomdokaiba. Szintén csatlakozott a Belga TV kommentátori csapatához is a szezonnyitó GP2-es fordulóban Sepangban.

     Nick Heidfeld

    2011: Lotus Renault GP, 11. hely, 34 pont, 1 dobogó

    A Lotus úgy gondolta, hogy nem volt hű a “Quick Nick” [Villám Nick] becenévhez, ezért úgy döntöttek, hogy megszabadulnak tőle. Heidfeld ennek nem örült túlságosan, de mégsem erőltette a munkaügyi pert ex-munkáltatójával szemben. BMW-vel való kapcsolata miatt sokan azt várták, hogy a német versenyző a végén a DTM-ben köt majd ki, ahol a gyár ebben a szezonban debütált. Ez nem következett be, Nick pedig a Le Mans szériában próbált szerencsét. Részt vett a Sebring 12 órás versenyén a Rebellion Racing színeiben és megpróbálja majd a Le Mans 24 órását is júniusban. Korábban, 1999-ben már versenyzett a szériában, így gyakorlatilag csak felfrissíti emlékeit.

     Vitantonio Liuzzi

    2011: HRT, 23. hely, 0 pont

    Mivel a HRT 2012-re leszerződtette Pedro de La Rosát és Narain Karthikeyant, Vitantonio Liuzzi állás – pontosabban ülés – nélkül maradt. Ezt nem sokan bánták, mivel az olasz versenyző a Forma-1-es karrierje során a 80 futam alatt nem igazán brillírozott. Bár amikor múlt hónapban a HRT bemutatta Barcelonában az F112-est, Liuzzi ott volt a hivatalos fotókon, tesztpilótának mégis Dani Clost választották. A HRT után Liuzzi az olasz túraautó bajnokságban, a Superstars sorozatban próbál szerencsét a Mercedes pilótájaként. Fantasztikus volt, ahogy az első versenyen a rajtrács 22. helyéről indulva végül a 3. helyen ért be, a második futamon pedig a 20. helyről indulva meg is nyerte a versenyt.

     Adrian Sutil

    2011: Force India, 9. hely, 42 pont

    Az első tízben fejezte be a versenyt, ezzel ő járt a legrosszabbul az összes kieső pilóta közül. Miután átadta helyét Nico Hülkenbergnek – ami elkerülhetetlen volt – különböző okok miatt a Williamsnél sem kapott állást. A legfőbb indok az volt, hogy tavaly bántalmazta Eric Luxot egy kínai szórakozóhelyen. Tettéért Sutil 18 hónanp felfüggesztett börtönbüntetést és 200 000 euró jótékonyságra fordítandó pénzbüntetést kapott. Ráadásul barátjával, Lewis Hamiltonnal is összeveszett az ügy kapcsán.

     Jarno Trulli

    2011: Team Lotus, 21. hely, 0 pont

    Amikor Vitalij Petrov betalicskázta rubeljeit Norfolkba, Jarno Trulli szolgáltatásaira már nem volt szükség, így kiadták az olasz pilóta útját. Nem volt túl nagy meglepetés, viszont ez 15 éves karrierje végét jelentette. Hat csapatnál versenyzett és csupán egyetlen győzelmet szerzett, nyolc évvel ezelőtt Monacóban. Trulli még részt vett a Caterhammel az első szezon előtti teszten, mielőtt Petrov megérkezett és elégedett volt a CT01 teljesítményével. Ezek után mind a NASCAR, mint a Le Mans versenyei iránt is lelkesedett, bár még a tervek nem mondhatók gyümölcsözőnek. Így legalább több ideje jut a borászkodásra.

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon