MENÜ
  • A Jupiter holdján folytathatják az élet keresését

    Az Európa-utazás izgalmasabb lesz, mint a marsi, mert a jég alatt halak is lehetnek.

    Jelenlegi tudásunk szerint az élet kialakulásának elengedhetetlen feltétele a víz megléte. Éppen ezért a tudósok és csillagászok a bolygók és holdak vizsgálatakor elsők között vizsgálják, vajon lehet-e víz rajta – bármilyen formában? Ismerünk olyan égitesteket, amelyek megfelelnek ennek a feltételnek, de nagyon keveset. Közéjük tartozik a Jupiter Európa nevű holdja is.

    140306_europa

    Nem véletlen, hogy az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ide tervez robotmissziót – valamikor a 2020-as évek közepén. Túl sok információ nem áll rendelkezésre, pusztán annyi, hogy már elkülönítettek a projektre 3,4 milliárd forintot.

    A pénzügyi igazgató szerint nagy kihívást jelent majd a Jupiter körüli erőteljes sugárzás és a Földtől való távolság. Amikor a NASA 1989-ben a Galileo űrszondát a bolygó közelébe küldte, hat évig tartott, míg odaért a Naprendszer legnagyobb bolygójához.

    Korábbi NASA-űrjárművek – köztük a Galileo is – elrepültek az Európa mellett, ám egyikük sem törődött a holddal, mely a bolygó körül keringő több tucat égitest egyike. Tavaly felfedezték, hogy a hold fagyott felszínén át vízsugarak törnek fel, így az Európa-misszió legfőbb célja az lenne, hogy az élet nyomai után kutassanak.

    A Harvard Egyetem egyik neves csillagásza szerint az Európa-utazás izgalmasabb lesz, mint a száraz Mars felfedezése, mert a jég alatt halak is lehetnek.

    Forrás: spacetelescope.com

    Kép forrása: spacetelescope.com

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon