MENÜ
  • A japánok tömegével gyilkolják, de azért szeretik a delfineket

    Delfinekből elő turistaközpontot építenek Japán egyik városában. Aki tisztában van vele, hogy egyébként pont ezeket az állatokat gyilkolják halomra szokásukhoz híven, az bizonyára érzi a szituáció bizarr voltát...

    A japán Taidzsi városában nemsokára olyan turistaközpont nyílik, ahol delfinekkel lehet majd játszadozni, úszkálni, szeretgetni és megismerni őket. A hír azért is lepett meg sokakat, mert ugyanott, az egyik öbölben évente több ezer palackorrú delfint vadásznak le.

    A háromezer-négyszáz lakosú városban folyó delfinvadászat ellen már évek óta tiltakoznak az állatvédők – sikertelenül. Úgy tűnik a delfinhús (amit tévesen felcímkézve bálna- vagy cápahúsként árusítanak) annyira kelendő, hogy a bevételért megéri a horrorisztikus mészárlást gyakorolni az amúgy szelíd, barátságos, intelligens állatokon.

    japan

    Szerencsére azért ott is kerül ellenvélemény

    A delfinvadászok még a park nyitása ellenére sem hagyják abba a mészárlást, ugyanis a kormánytól engedélyük van az állatok húscélú elejtésére, ráadásul a vadászatuknak több mint négyszáz éves hagyománya van ezen a területen.

    A delfinek meggyilkolása sajnos nagyon is valóságos tény, bármennyire is távolinak és hihetetlennek tűnik. A szörnyűséges eljárásról írtunk már a Vegalománia korábbi részében, ahol videók is várják az erős idegzetűeket. Pedig ezek az  állatok sokkal többet érdemelnének, intelligenciájuk is kimagasló, nem hiába állnak már évek óta az amerikai haditengerészet szolgálatában.

    (Kép/forrás: AFP)

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon