MENÜ
  • A görögök a leglustábbak

    Legutóbb a legelégedettebb nemzetről írtunk, most pedig kiderült, kit tartanak a leglustábbnak az Európai Unióban: a görögöket.

    Érdekes, hogy a görögök magukról azt állították, hogy ők a legszorgosabbak, de a többi tagállam már nem így vélekedett. Mindenki más őket tartotta a legkevésbé szorgalmasnak.

    A kutatást a Pewl Global végezte, mely célul tűzte ki, hogy megállapítsa, melyik EU-s ország nemzete a legdolgosabb.  Nos, az első helyen szinte mindegyik megkérdezett állam Németországot hozta ki győztesnek. Kivéve a görögöket, akik közül 5-ből 3 úgy gondolta, hogy ők dolgoznak a legtöbbet. Persze ez az eredmény kevésbé lett mérvadó, miután a többi EU-s ország rácáfolt erre.

    Érdekességképpen megemlíthető, hogy az olaszokat tartották a legkorruptabbnak, míg a németek lettek a legkevésbé megvesztegethetőek.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon