MENÜ
  • A Földnél kisebb exobolygót találtak

    A NASA Spitzer űrteleszkópja a Földnél kisebb exobolygót, azaz a Naprendszeren kívüli planétát fedezett fel.

    A tudományos értékű hírről a The Astrophysical Journal című szaklapban jelenik meg beszámoló. A bolygó az UCF-1,01 sokatmondó katalógusjelet kapta, átmérője mindössze 8400 kilométer, azaz kétharmada a Földének, és alig 33 fényévnyire van bolygónktól.

    A Közép-floridai Egyetem (UCF) csillagászai véletlenül bukkantak rá az égitestre, miközben a Neptunusz-méretű GJ436b exobolygót tanulmányozták. Eközben az asztrofizikusok a bolygó szülőcsillaga, egy vörös törpe által kibocsátott infravörös fényben parányi elhalványulást észleltek, mely arra utalt, hogy valamilyen égitest ideiglenesen blokkolta a csillag fényét.

    Az UCF-1,01 kicsit sem hasonlít a Földhöz: legalábbis jóval melegebb hely annál. Mindössze csak 2,7 millió kilométerre kering csillagától, amelyet nem egészen másfél nap alatt kerül meg. Ennek a közelségnek köszönhetően a hőmérséklet a felszínén elérheti az 540 Celsius fokot, de az sem kizárt, hogy felületét magma borítja.

    “Szilárd bizonyítékaink vannak egy igen kicsi, forró és közeli világ létezésére” – hangsúlyozta Kevin Stevenson, a szaklapban publikálandó tanulmány vezető szerzője.

    Forrás: scitechdaily.com

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon