MENÜ
  • A Dal – Első középdöntő

    Múlt héten lezárultak az elődöntők, így kialakult a középdöntős mezőny. Ezen a hétvégén újra összeül a szakmai zsűri, hogy segítsen a döntősök kiválasztásában. Ma Cserpes Laura, Gyurcsík Tibi, Kállay-Saunders András, Keresztes Ildikó, Odett, Gáspár Laci és a Plastikhead, Polyák Lilla, Puskás Peti, illetve Rácz Gergő mérkőznek meg. Közülük két produkciót a zsűri juttat a jövő heti döntőbe, kettő sorsáról pedig újra a nézők dönthetnek.

    Puskás Petivel kezdünk ma este, vagyis az Amíg a tűz ég című dallal, aki a nézői szavazatok alapján jutott tovább múlt héten. Még mindig szokatlan stílus ez Petitől, akit a nézők leginkább lírai produkcióiért kedvelnek. Ez a rockos, picit keményebb szám is sikert aratott a nézőknél, de most mintha visszavettek volna kicsit, áthelyezték a súlypontokat, Peti került az előtérbe kevésbé erőltetett keménységgel, a ritmusok is kissé lágyabbaknak hatnak. Csiszár nem tudja eldönteni, miben a legjobb ő, nem érzi elég erősnek énekhangját ehhez a produkcióhoz. Philip elfogult, de szerinte sok jobb dala van ennél. Viktor szerint inkább értéket kellene közvetítenie, mint erőt. Puskás Peti ezúttal 34 pontot kapott a múlt heti 42 után. Igen, erősebb a mezőny.

    Cserpes Laura 45 ponttal jutott tovább múlt héten, akinek ezúttal hinnie kell magában, hogy el tudja énekelni Élj pont úgy című dalát. Az érzés újra megvan, az ének pedig még mindig erőltetettnek tűnik, a mélyebb hangoknál kifejezetten gyenge. Viktor szerint nagyon jó úton halad, de félti az európai színpadtól. Magdi szerint félre-félre intonál, aki szintén nem akarja kitenni annak, hogy emiatt szétszedjék. Most 33 pontot szerzett.

    Gáspár Laci & Plastikhead jön A szeretet él című dalukkal, ezúttal betegség nélkül. Ez kifejezetten sokat javít a produkción, bár néha még most is kiesik a ritmusból a refrénnél. Talán a döntőre tökélyre tudja ezt majd fejleszteni. Philip a plágium gyanúját butaságnak tartja, szerinte ez egy jó dal, tetszik neki az üzenet. A refrén utáni rész változtatást követeli a zsűri, amit mint közben kiderül, nem szabadott eszközölni. 38 pontot kapott Laci és a Plastikhead, ezzel az első helyre került.

    Keresztes Ildikó következik Nem akarok többé játszani című számával, aki a három elődöntőből az egyik legmagasabb, 47-es pontszámmal jutott tovább, annak ellenére, hogy azt sem tudja, mi az a dubstep. Még mindig jobban szeretjük ebben a szerepében, mint az X-Faktor zsűrijében. Makulátlanul énekel, vele dobog a szívünk is, ismét magas pontszámot érdemel. Rúzsa Magdi minden szavát elhiszi, Walkó Csaba is libabőrös volt. Viktor szerint a tökéletes éneklésnek itt már evidensnek kell lennie, az egyetlen aggodalma, hogy vajon három perc alatt bemászik-e Európa bőre alá ez a dal. Ildikó 39 ponttal ismét az első helyre kerül. Vajon meg is tartja?

    Gyurcsík Tibi jön, és az Örök harc, ezúttal rapbetét nélkül. Nem okoz csalódást, hozza azt a nagyszerű színvonalat, mint mindig. A tűz is ott van, és nem csak a zakóján, a szívében is. Csiszár szerint csúszkált a hangja, de a rapbetét hiánya kifejezett pozitívum szerinte. Csaba Gundeltől szeretné hallani a rapbetétet, neki a Csiszár által magasztalt szintibetét nem tetszett. Tibi 35 pontot szerzett produkciójával, ezzel már biztosan nem juthat tovább a zsűri pontjai alapján, mivel csak a harmadik helyre elég.

    A hatodik produkció Odetté, a Ne engedj el című szám, mely vért izzadva végül holtversenyből a zsűri szavazatai alapján jutott a középdöntőbe. Ismét nagyszerű ének, kisugárzás és előadás Odettől, de összetéve sem történik meg még mindig a varázs. A férfi vokál sem segít sokat, sőt még zavaróan is hatnak néha Odett különleges, lágy hangja mellett. Viktor szerint ő a hatás elérésében a nehéz utat választotta, Magdi szereti a hangulatát, és hogy nem tucat. 33 pontot érdemel ezért, ami a megosztott ötödik helyre elég.

    Kállay-Saunders András következik a My Baby című dallal, ezúttal remélhetőleg ő is egészségesen. Már az első pillanatban feltűnik, hogy sokkal energikusabb az elődöntőnél. Ez a dal visz magával, elsodor, azon kapjuk magunk, hogy dobol a lábunk, mi is a vokállal salalázunk, feelgood szám ez, amiért az elődöntőben 48 pontot kapott. Csaba szerint kicsit megfeszült a kalciuminjekció nélkül. Philip szerint Malmöben a helye ezzel a Motown-produkcióval. Ez 45 pontot ér, ami magasan az első helyet jelenti számára.

    Most Polyák Lilla jön, Valami más… mármint a címe, nem pedig a dal. Nagyszerű poén Gundeltől, köszönjük… Lilla szerint nem az Euphoriára hajaz ez a dal. Pedig igen, annyi a különbség, hogy az előadó ellenszenves. Emellett pedig – akármennyire is dalversenyről van szó – nem szabad elmennünk. Nem csak a látványról van szó, hanem arról, ahogy előadja a dalt. Sőt a végén egy szörnyen hamis résszel is sokat elvesz a produkció. Viktor szereti a dalt, de változtatna. Csaba szerint ez klasszikusan eurovíziós szám, Csiszár szerint ez olyan, ami az ember bőre alá mászik. Félti attól, hogy túl sok ilyen szám lesz majd ott Malmöben, de elveszik majd közöttük ez. Összesen 35 pontot kap.

    Így kiderül az első továbbjutó is, aki nem más, mint Kállay-Saunders András továbbjut a My Baby című dallal.

    A ma este utolsó versenydala jön, a Csak állj mellém Rácz Gergőtől. Vajon van esélye kilökni a nyeregből Keresztes Ildikót, akié jelenleg a második hely? Talán nála látjuk a legtöbb fejlődést az elődöntő óta, frontember lett, a vokál háttérbe szorul. De mire elég ez? Csiszárnak ő egy Misi Mókus, szerethető, de  túlságosan átlagember, nem maradandó jelenség. Csaba szerint nem kell mindenkinek szántani-vetni a színpadon, tökéletesen énekelt, neki is tetszett a produkción eszközölt változtatás. 43 pontot kap, betör az első középdöntőből továbbjutók közé, Keresztes Ildikót a harmadik helyre lökve.

    Amíg a hét produkcióra szavaznak a nézők, egy feldolgozással jön a Sugarloaf. Meghallgatjuk Péter Szabó Szilvia produkcióját is, aki NOX együttessel még 2005-ben a most is előadott Forogj világ című dallal képviselte kis országunkat Kijevben a Dalfesztiválon.

    A zsűri is kortesbeszédet mond. Viktor Gyurcsík Tibit és Polyák Lillát akarja, Csaba a hölgyekkel van, Magdi Keresztes Ildikót, Csiszár pedig Laurát szeretné a döntőben látni.

    Aztán eljön az eredményhidetés ideje is. A nézők Cserpes Laurát és Keresztes Ildikót juttatják a döntőbe, ők csatlakoznak Kállay-Saunders Andráshoz és Rácz Gergőhöz a döntőben.

    Ne feledjétek, az eddigiekkel ellentétben holnap foiytatódik a középdöntő, amikor kiderül a másik négy döntős! Mi veletek leszünk, véleményezünk, nézzétek velünk!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon