MENÜ
  • A Compact Disco külföldre megy

    A népszerű magyar zenekar hamarosan külföldi turnéra indul, közben egy zenei szaklap playbackeléssel vádolta őket.

    Az a vád érte a Compact Discot, hogy az eurovíziós szereplésükkel ellentétben egy hazai díjátadón nem élőben énekeltek. Behnam „Begi” Lotfi, a csapat elektronikus hangzá­sáért felelős dj.-je egyértelműen cáfolta a lap állítását. Szerinte az okozta a legnagyobb kiábrándulást, hogy egy szaklapról volt szó.

    “Sajnálom, hogy ez a cikk egyáltalán megszületett. Csabi és Helga ugyanúgy élőben énekelt, mint Bakiban, nem kell vájt fülűnek vagy képzettnek lenni, hiszen egyértelműen hallatszott. A legszomorúbb az, hogy erről minket meg sem kérdeztek.”

    Az Eurovíziós Dalfesztivál óta belevetették magukat a hazai fesztiválokba, rengeteget találkoztak a rajongóikkal. Külföldről is folyamatosan érkeznek a hírek, Oroszországban szinte minden, Németországban és Ausztriában a legnagyobb rádiók játsszák a dalukat, Franciaországban pedig a slágerlistára is felkerült. Nem véletlen, hogy külföldi koncert is szerepel a tervek között.

    “Szeptemberig Magyarországon zenélünk, 8-án a turnézáró koncerten szimfonikus zenekarral kiegészülve lépünk fel. Hamarosan külföldön is megjelenik a teljes lemez, amit reményeink szerint egy európai turné követ majd.”

    Forrás: Blikk

     

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten