MENÜ
  • A Barátok közt sztárja dalszövegíró lett

    Mérai Katalin énektanárának első albumára írt dalokat.

    A Barátok közt Júliája elárulta, hogy Urbán Orsi tanítja őt dzsesszt énekelni, és az ő ötlete volt a dalszerzés is.

    “Régebben már írtam darabot, de dalszövegeket még soha, ezért óriási kihívás volt számomra a feladat. Orsi pályázaton nyert pénzt lemezkiadásra, és mivel egy hullámhosszon vagyunk, arra gondolt, jó lenne, ha az én világom is megjelenne az albumon.”

    A színésznő hozzátette, hogy fecnikkel kelt és feküdt, a dalok a legváratlanabb helyeken születtek meg.

    “Ültem az autóban, hallgattam a zenei alapot, és fecnikre firkáltam a gondolataimat, majd egyszer csak összeállt. Volt, hogy a Barátok közt forgatási szünetében a sarokban gubbasztottam, és vártam az ihletet. Szőke Zoltán kollégám szerint olyan jók lettek, hogy akár versként is megállnák a helyüket.”

    Végül nyári terveiről is beszélt, ugyanis az RTL Klub napi szappanoperája hamarosan szünetre vonul.

    “A Balaton lesz a középpontban. Megyek a családdal dzsessztáborba, és remélem, Horvátországba is. Most lesz a 40. születésnapom, édesanyámnak pedig a 70., úgyhogy azt is vízközelben fogjuk megünnepelni a rokonsággal.”

    Nemrég pedig drámajátékot is tanít egy iskolában, így órákat is ad majd a nyár folyamán.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon