MENÜ
  • A Barátok közt színésznője rúdtáncos lesz

    Az RTL Klub szappanoperájának Gizijének annyira megtetszett a szexi sport, hogy a forgatás után is folytatja.

    Meglepődhettek a Mátyás király téren lakók életét nyomon követő nézők: Gizit, azaz Gyebnár Csekkát eddig sosem látott élethelyzetben láthatták.

    A színésznő szerepe szerint nehéz helyzetbe került, miután Laci elbocsátotta, így visszament oda, ahol fiatal lányként kezdte: rúdtáncosnak. Ám a régi sikerek elmaradtak, különben is csak a kevésbé népszerű délelőtti műszakban kapott helyet, de még ott sem érdemelt különösebb figyelmet. Végül csalódottan rohant ki a helyről.

    Sikerek ide, vagy oda, rengeteg gyakorlás állt a jelent mögött. Ráadásul a színésznő rákapott a rúdtáncolásra.

    “A tánchoz kötődöm, 18–20 éves koromig táncoltam – mesélte Gyebnár Csekka. – Amikor megtudtam, hogy a szerepem szerint rúdtáncos leszek, egy teljes hétig edzésekre jártam. Az első gondolatom az volt, hogy ez nem egy egyszerű feladat, de azért gond nélkül megcsinálom, aztán jött a nagy meglepetés: a próbák után lila-zöld volt a combom és a bokám. Egy rúdtáncos tudása az artisták ügyességével vetekszik, minden tiszteletem az övék. Az edzések alatt bele is szerettem ebbe a sportba, annyira, hogy terveim szerint ezentúl rendszeresen eljárok Pirner Alma óráira, és a barátnőimet is magammal viszem úgy, hogy előre nem mondom el nekik, hogy mi lesz a program. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogják!”

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon