MENÜ
  • A 180 kilós meztelen hölgy bűne

    Egy 180 kilós hölgy a minap úgy döntött, hogy meztelenkedik egy kicsit az utcán. A rendőrség ezt sajnos nem gondolta egy fenomenális ötletnek.

    Patricia McCollumot a miami rendőrség szexuális izgatás vádjával tartóztatta le majd büntette meg 100 dollárral. A hölgy szerda délután érezte úgy, hogy át kellene öltöznie, de alkalmas helyet nem nagyon talált rá. Így azt egy buszmegállóban intézte el.

    Az 52 éves, jelenleg hajléktalan hölgyet a rendőrség meztelenül üldögélve találta meg egy buszmegállóban. Patricia így nyilatkozott csütörtöki kihallgatásán:

    “Hajléktalan vagyok, így nem tudtam átöltözni más helyen, mint egy buszmegállóban. Nincs más hely, ahol lehetnék, csak a buszmegállók.”

    A rendőrség szerint nem ez volt az első olyan eset, hogy a hölgyet hasonló tettek miatt már hatóságilag is figyelmeztetni kellett. Éppen ezért McCollum most próbálja menteni a menthetőt: szociális segítőktől akar igazoló lapot szerezni arról, hogy mentálisan nem ép, és azokkal állni a bíróság elé.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon