MENÜ
  • 72 település a Nemzeti Vágtán!

    Immár ötödik alkalommal kerül majd megrendezésre a Nemzeti Vágta, amely több annál, mint amire a neve utal.

    Szeptember 14. és 16. között különleges esemény helyszíne lesz a budapesti Hősök tere. Immár ötödik alkalommal kerül majd megrendezésre a Nemzeti Vágta, amely több annál, mint amire a neve utal. Nagyon színvonalas, izgalmas rendezvénysorozatról van szó, amelynek a vágta amolyan fénypontjául szolgál. Ebben az évben hetvenkét település lovasai mérik majd össze tudásukat.

    Az induló települések polgármestereinek többsége is fontosnak tartotta, hogy a fővárosba utazzon a sorsolásra, amely azt döntötte el, hogy az egyes előfutamokon kik mérik majd össze erejüket. Míg öt évvel ezelőtt csak egy budapesti, a Hősök terén megrendezett fesztivál volt, addig 2009-re a Nemzeti Vágta, Elővágta rendszerének köszönhetően, országos eseménysorozattá bővült. 2010-ben 11, 2011-ben már 15 helyszín szervezett Elővágtát. 2012-ben minden eddiginél nagyobb létszámban jelentkeztek a települések rendezési szándékukat. Végül 15 hazai és 1 határon túli helyszín kapott rendezési jogot, ennek köszönhetően közel 150 közösség mozdult meg.

    Vágta Korzón – mely idén az 56-osok teréből varázsol pavilonokkal tűzdelt vásári forgatagot – az induló települések kulturális és turisztikai értékeiket mutatják be. A Műcsarnok és az 56-osok tere között szeptember 14-től, az Országkonyha étel-, és italkülönlegességekkel és koncertekkel várja a verseny izgalmában kitikkadt vendégeket. Az Országkonyha idei tematikája, tradicionális állatunk, a libából készült ételek.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon