MENÜ
  • A Dal 2014 – Dalszemle 1.

    Január 25-én, szombaton indul a Dal 2014, melynek versenydalait nálunk már az elődöntő előtt megismerhetitek. Keddtől szombatig naponta két dal, három héten át.

    Cserpes Laura – Úgy szállj

    A lány, akit a Megasztár 4-ben befutott Fekete Dávid párjaként ismerhetett meg az ország, immáron második alkalommal indul a Dal című műsorban, hogy képviselhesse országunkat Európa legjobbjai között. Fülbemászó dallamok és látványos, a Fel című animációs film által ihletett videó támogatja Laurát abban, hogy a Krajczár Péter és Mészáros László által szerzett zenével és a Tabár István írta szöveggel a következő fordulóban juthasson.

    eXtensive – Help Me

    A 2012 júniusában alakult pop-rock-punk zenekar három tagja: Héjja Krisztián énekes-gitáros, Horvay Máté énekes-basszusgitáros és Dolmán Attila dobos. Az Eurovízióra Help Me című számukkal szeretnének eljutni, aminek zenéjét közösen írták, szövegét pedig az énekes szerezte. Számuk tökéletesen hordozza a stílusuknak megfelelő jegyeket, bár sajnos a pop épp háttérbe szorult, ez pedig az Eurovízión nem feltétlenül előny.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon