MENÜ
  • 500 ezerért kelt el a magyarok Eb labdája

    Félmillió forintot adott egy névtelenséget kérő Petőfi hallgató azért a focilabdáért, amely a nyári ladarúgó-Európa-bajnokság egyik legjobb mérkőzésén, a magyar-portugál összecsapáson szerepelt.

    A labdáért a rádió Talpra magyar című reggeli műsorában lehetett licitálni. 8 óra 30 perckor még 320 ezer forinton állt a licit, de a műsor végére ez az összeg 500 ezerre emelkedett. Ennyit adott a neve elhallgatását kérő hallgató azért a labdáért, amelyet talán Gera Zoltán is kapura küldött a franciaországi tornán. A licit nyertese kapott egy darabot a hálóból is, amely háromszor rezgett meg a magyar találatok után a portugálok ellen vívott emlékezetes találkozón.

    eblabda

    A Petőfi Rádió karácsonyi jótékonysági árverésén összegyűlt pénz az Igazgyöngy Alapítványhoz kerül. “A Berettyóújfalui kistérségben komplex esélyteremtő munkát végezünk, amellyel a következő generáció életét szeretnénk könnyebbé tenni, a pénzt erre a célra fogjuk hasznosítani” – mondta el az adásban L. Ritók Nóra, az alapítvány igazgatója, aki hozzátette, hogy a munkahelyteremtés, az önfenntartás kialakításának segítése és a kríziskezelés a legfontosabb feladatuk a kistérségben. Többek között váratlan kiadások fedezését segítik olyan családok esetében, amelyek anyagi gondokkal küzdenek.

    Ha egy rászoruló gyerek valamilyen díjat nyer, segítenek az utazásban, hogy átvehesse azt, és részesülhessen az örömben, ami ezzel jár. Segítenek tanszereket vásárolni, ha szükséges vagy betegség esetén gyógyszerhez jutni. A támogatást fedező krízis alapba kerül az árverésen befolyt összeg” – mondta el az igazgató, aki megköszönte a rádió és partnerei segítségét.

    Örömmel tettük, és a jövőben is örömmel csatlakoztunk ilyen kezdeményezésekhez” – zárta a beszélgetést Harsányi Levente, a Talpra magyar műsorvezetője.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon