MENÜ
  • Hat kilót fogyott mindössze három óra alatt

    A 41 éves Călin Novăcescu mondhatni feje tetejére állította a tudományt, ugyanis valami olyasmit ért el, ami eddig senkinek sem sikerült, és fizikai lehetetlenségnek tartották.

    A bukaresti Dinamónál taekwando edzőként dolgozó férfi három órányi edzés után 6,3 kilogramm túlsúlyt adott le. Közben világszerte elismert orvosi felszereléssel monitorizálták fogyását.

    A kísérlet elején Călin 82,5 kilogrammos volt, pár órával később már csak 76, 3 kilót nyomott. Az orvosok ennyi idő alatt legtöbb három kilótól szabadulhatott volna meg, azt jósolták, ha túl is éli az akciót, egyhavi kórházi kezelésre lesz szüksége a felépüléshez. A férfi elárulta fogyása titkát: vasfegyelemre van szükség mind az edzések, mind a táplálkozás során.

    Alig három-négy órát pihent az edzés után, és máris újrakezdte a testmozgást. “Pedig a testem szétesett, megváltozott a hangom, leesett a vérnyomásom, de kitartottam” – nyilatkozta.

    Hozzátette: sokan meggyanúsították, hogy az edzés előtt sokat ivott, és tulajdonképpen csak a víztől szabadult meg, zsíroktól nem. A férfi beismeri, természetes, hogy némi víz is távozott a szervezetéből, de a korszerű eszközök kimutatták, hogy nagyrészt zsírt adott le.

    Sőt, az edzés után még két napig meglátszott az edzés hatása, szervezete még mindig fokozottabban égette a kalóriákat. Călin nem adja fel, még többet akar edzeni, hogy egy újabb rekorddal még többet fogyhasson.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon