MENÜ
  • 37 mágnest nyelt le, de túlélte

    A 3 éves kislány beleit darabokra szaggatták a mágnestárgyak

    Csodával határos módon életben maradt az a kislány, aki 37 apró mágnestárgyat nyelt le, súlyos belső sérüléseket okozva ezzel magának. A csupán 3 éves Payton Bushnell először a szüleinek panaszkodott arról, hogy rosszul érzi magát. Nem tudták mire vélni a dolgot, de a kislány állapota csak egyre rosszabbodott, ezért úgy döntöttek, hogy kórházba viszik.

    Az ügyeleten kiderült, hogy Payton egy olyan, 37 golyóból álló mágneses játékot nyelt le, amelyek gömböcskéi folyamatosan vonzzák egymást, hogy egy kerek egészet alkossanak. Eközben azonban több ponton is kilyuggatták a kislány beleit, és a gyomrának egy részét.

    A röntgen felvételek alapján a gömbök egy karperecet formáztak, ezért az orvosok először azt hitték, a kislány egy ékszert nyelt le. A belein éktelenkedő lyukak azonban egyértelművé tették, hogy súlyosabb a helyzet. Az egymáshoz tapadó, mágneses erővel rendelkező gömböket ugyanis rendkívül kényes művelet eltávolítani úgy, hogy ne sértsék meg még jobban a környező szöveteket. Végül szerencsére sikerült kioperálni a gömbsort úgy, hogy a kislány életben maradt.

    Lájk, ha szerinted is iszonyat szerencséje van, hogy ezt túlélte a kislány!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon