MENÜ
  • 30 év után tudta meg, hogy milliomos

    Rónai Péter nem hitt a szemének, amikor megpillantotta gyerekkori önmagát egy régi újság címlapján. Olvasva a róla szóló cikket rájött, hogy olyan titokra derült fény, amely merőben megváltoztatja életét.

    Az 1969-es new york-i újságban az állt, hogy az akkor három éves Péternek nem véletlenül ér fültől fülig a  szája a képen, hiszen ő nyerte az amerikai lottót.

    “Azt hittem nem hiszek a szememnek. Richard Nixon amerikai elnök mellett szerepelek az újságban, mégpedig azért, mert százezer dollár ütötte a markomat három éves létemre. Azonnal kérdőre vontam a szüleimet, akik a felfedezésem apropóján alkalmasnak találták az időpontot, hogy elárulják, milliomos vagyok” – emlékezett vissza a meghökkentő esetre Rónai Péter, aki egyébként azoknak a bajba jutott magyaroknak az ügyvédje, akik balesetet szenvedtek a Costa Concordia luxushajóval.

    “Édesapám történetéből végül kiderült, mi történt 1969-ben. Bevitt egy édesség boltba és egy cetlit nyomott a kezembe azzal, hogy írjak fel rá számokat. Ezeket tette meg a lottón és bankot robbantott. Százezer dollárt nyert – mai árfolyamon számítva ez huszonkét millió forint -, azonban egy szót sem szólt róla, hogy számunkra megvalósult az úgynevezett amerikai álom” – folytatta a történetet Péter. Mint kiderült, a bölcs apa cseppet sem sajnálta a nyereményt családjától. Sokaknak segített, de leginkább azt akarta, hogy kisfia megtanulja, milyen küzdeni az előbbre jutásért.

    “Hálás vagyok apámnak azért, hogy így nevelt fel. Megtanultam, mi az a munka. Persze egy lottó ötös bármikor jól jön” – tette hozzá őszinte mosollyal az arcán az ismert jogász.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon