MENÜ
  • 3 D-s nyomtatónak köszönheti új arcát a férfi

    Hihetetlen! Fél arcát elveszítette a rák miatt, ám az orvosok bevetették a legmodernebb technikát, hogy segítsenek rajta.

    Majdnem teljes egészében el kellett távolítani fél arcát a  hatvanéves férfinak, miután egy teniszlabda nagyságú, agresszív tumort fedeztek fel nála, írja a Daily Mail.

    Az életmentő műtét során Moger a fél szemét, valamint az állkapcsa és az arccsontja jó részét elveszítette, ami miatt csövön keresztül kellett táplálni, máskülönben az étel kicsorgott az arcát eltorzító lyukon, és nem tudott érthetően beszélni sem. Az arcán tátongó lyuk pokollá tette az életét, annyira depressziós lett, hogy fel sem akart kelni az ágyból.

    A férfi végül eljutott egy szájsebész specialistához, aki hihetetlen módszert talált ki, hogy rendbe hozza a megcsonkított arcot. Digitálisan szkenneléssel létrehozta a férfi ép arcfelének modelljét, amelyről aztán 3D-s, azaz háromdimenziós nyomtatással élethű mintát készített. Erről készítettek aztán egy szilikon protézist, amelyet mágnesek rögzítenek a helyére, és Moger éjszakára leveheti. Az orvos egy szájimplantátumot is készített, amely elválasztja a férfi szájüregét az arcán lévő lyuktól, így újra tud enni is.

    “Csodálatos érzés tükörbe nézni, és újra egy teljes arcot látni. A szakemberek fantasztikus munkát végeztek”” – áradozik a férfi. Így látja a menyasszonya, Karen is. A nőt Moger még azelőtt jegyezte el, mielőtt öt éve a rákot diagnosztizálták nála, és most azt tervezik, hogy végre összeházasodnak.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon