MENÜ
  • 2012 legjobb filmjei I. rész

    2012-ben is rengeteg jó filmet láthattatok, amelyekből kiválasztottuk a húsz legjobbat. Szerencsére olyan nagy volt a választék, hogy nagyon nehéz volt top 20-ra szűkíteni a listát. Azok közül a filmek közül válogattunk, amelyek 2012-ben kerültek a hazai mozikba, vagy a mozikból kimaradva ebben az évben jelentek meg DVD-n.

    20. Az utolsó műszak

    Sosem kerültünk még olyan közel az amerikai zsaruk világához, mint Az utolsó műszakban. A film világába helyezett kamerák képeinek segítségével sokszor úgy érezzük, hogy mi magunk is ott ülünk a rendőrautó első ülésén. A pörgős akció garantált, még akkor is, ha a végkifejlet kissé túl kiszámítható. A film mozgatórugója a Jake Gyllenhaal és Michael Peña alkotta páros, akik remekül megírt dialógusokkal ugratják végig egymást, mégis képesek akár az életüket is feláldozni a másikért.

    19. Pi élete

    Yann Martel megfilmesíthetetlennek hitt regénye egy hajótörést szenvedő fiúról, aki egy tigrissel hánykolódik egy csónakban az óceánon, végül a lehető legjobb kézbe került. Ang Lee lélegzetelállító képi világgal varázsolta vászonra a lehetetlent, újra értelemet adva ezzel a 3D technológiának. Sokáig csak szájtátva nézzük Pi kalandját, de nem tartjuk szenzációsnak a filmet. Aztán a végén Pi ismét elmeséli a 227 nap eseményeit egy sokkal brutálisabb történetben, a nézőknek pedig összeszorul a szíve, és megjön a várva várt katarzis.

    18. Ted

    A Family Guy atyja, Seth MacFarlane őrülten vicces elméje idén beszabadult a mozikba is. Az állandóan füvező, ivó, káromkodó, szexelő játékmackó és felnőni próbáló harmincas barátjának történetén nevettünk ebben az évben a legtöbbet. Kicsit kevesebb párkapcsolati drámával simán az év vígjátéka lett volna, persze csak ha az ember vevő MacFarlane sajátos humorára. Hiszen a villámlás nem más, mint Isten fingja…

    17. Alpok

    Giorgos Lanthimos filmje lett idén az egyik legnehezebben megemészthető és szerethető film, de akinek tetszett előző filmje, a Dogtooth, az valószínűleg ebben az alkotásban is meglátja a zsenialitást. A négy főhős az Alpok nevű csoport tagja, akik olyan személyeknek próbálnak segítséget nyújtani, akiknek nemrég hunyt el az egyik hozzátartozójuk. A tagok a halott családtag szerepébe bújva, az elhunytat helyettesítve próbálják enyhíteni a fájdalmat, miközben saját testüket és lelküket is kiszolgáltatják. Néha már nem is képesek megszabadulni a szerepüktől, annyira vágynak egy kis szeretetre.

    16. Kijárat az ajándékbolton át

    Az év dokumentumfilmje az Oscar-díjra jelölt Kijárat az ajándékbolton át. Egy film a világ leghíresebb street artosáról, akinek személyét homály fedi. Illetve róla kellene szólni ennek a filmnek, de a főszerep mégis azé a bohém francia srácé, aki filmet akar róla készíteni. Ez az őrült srác megszállottan kamerázta élete minden momentumát, de végül kiderült, hogy a művészet egy másik területén sokkal tehetségesebb, mint filmesként. A két irigylésre méltóan kreatív művész barátsága remek humorral és zseniális műalkotásokkal fűszerezve kerül bemutatásra.

    15. Volt egy tánc

    A Váratlan utazás egykori gyereksztárja legújabb rendezésében arra keresi a választ, hogy érdemes-e felrúgni több évnyi házasságot egy hirtelen jött fellángolás miatt, vagy előbb-utóbb az új szerelem is olyan megszokottá válik, mint az a kapcsolat, amelyet otthagynánk miatta. Michelle Williams brillírozik a két férfi között hezitáló Margot szerepében, és még akkor is imádjuk őt, ha legszívesebben néha felpofoznánk. Sarah Polley filmje tele van remek ötletekkel, poénokkal, szomorúsággal, szenvedéllyel. A Video Killed The Radio Starért külön pacsi jár, és valószínűleg még sosem hallottunk olyan váratlan és őszinte felvezetést egy szerelmi vallomáshoz, mint amit itt kapunk.

    14. Paradise: Love- Szerelmet a feketepiacról

    Ulrich Seidl trilógiájának kezdő darabjában a szexturizmus egyik kevésbé ismert oldalára mutat rá, ahol idős nyugat-európai nők Afrikába utaznak, hogy fekete prostituáltakkal elégítsék ki vágyaikat. Görbe tükröt állít a szegénységet kihasználó nyugati társadalom tagjai elé, de ugyanúgy bemutatja azt is, miként használják ki a fekete férfiak ezeket a nőket, akik el akarják magukkal hitetni, hogy valaki még mindig kívánatosnak tartja őket. Közben olyan embert próbáló jeleneteket kell végignéznünk, mint ahogy ötvenes, félmeztelen kövér nők próbálják felállítani egy fiatal, fekete fiú péniszét tíz percen keresztül. Végig feszengünk a székben és kínosan érezzük magunkat, de a film végeztével mégis alig várjuk már Seidl következő filmjét, melyben a hit kérdését fogja boncolgatni, remélhetőleg hasonlóan naturalista stílusban.

    13. Szesztolvajok

    Ken Loach idén a zsűri díjával távozott Cannes-ból. Ismét a társadalom perifériáján élő emberekről forgatott, de ezúttal a humor is jelentős szerephez jutott a történetben. Egy közmunkára ítélt ügyefogyott, mégis szeretnivaló kis csapat elhatározza, hogy ellopják a világ legdrágább whiskyjét. Nem lehet nem drukkolni nekik, hogy tervüket végül siker koronázza, és az így kapott pénzből új életet tudjanak kezdeni. Már aki akar. Mert mindenkinek jár egy második esély.

    12. Csak a szél

    Fliegauf Bence Berlinálén díjazott filmje a magyarországi cigánygyilkosságokat dolgozza fel, egy fiktív roma család történetén keresztül. Veszélyes és egyben bátor témaválasztás amatőr szereplőkkel, dokumentarista stílusban filmezve. Nem érzelgős, nem ítélkezik, csupán egyetlen család egyetlen napját mutatja be. Végig fent tudja tartani a feszültséget, még ha néha el is kalandozik a gondoltunk, és érezzük, hogy a végén valami nagyon rossz fog történi. Sokszor kifejezőbb tud lenni néhány szöveg nélküli jelenettel, mint amikor dialógusokat hallunk, és így képes bemutatni azokat a megpróbáltatásokat, amikkel ennek a családnak állandóan szembe kell néznie. A sokkoló befejezés előtt fény derül a cím eredetére is, amely a legjobb filmcím különdíját érdemelné ki az idén. Remélhetőleg jövőre is lesz lehetőségünk hasonló színvonalú magyar filmet látni.

    11. Az Argo-akció

    Ben Affleck immáron harmadszor bizonyította, hogy mennyire jó rendező. Megtörtént eset alapján forgatott a világ legképtelenebb túszszabadító akciójáról, ahol az iráni lázadások idején hat amerikai a Kanadai Nagykövetségen talál menedékre Teheránban. Ahhoz hogy kihozzák őket, úgy tesznek, mintha forgatási helyszíneket keresnének Iránban kanadai filmesek. Hogy hihetőbb legyen a történet, úgy kell tenni, mintha ez a bukásgyanús film tényleg előkészületek alatt állna. Ben Affleck hangulatteremtésben és a kor megidézésében remekel, a feszültség és az akció is az utolsó utáni pillanatig tart. Ehhez Alan Arkin és John Goodman fergeteges mellékszerepekkel asszisztál, akik hollywoodi poénokkal mondják meg a kendőzetlen véleményüket az álomgyárnak.

    Holnap azt is megtudhatjátok, melyik volt az év tíz legjobb filmje. Folyt. köv.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon