MENÜ
  • 15 éve egy fillért sem költött

    1996-ban meghozta élete legnagyobb döntését: pénz nélkül akar élni.

    Egy most hatvankilenc esztendős hölgynek sikerült az, ami sokaknak talán eszébe sem jutna, annyira elképzelhetetlennek tűnik. Heidemarie huszonkét évvel ezelőtt elszánta magát és rá hét évre, tizenöt évvel ezelőtt sikerült elérnie, hogy egyáltalán nem kell bankjegyet a kezébe vennie ahhoz, hogy meg tudjon élni a saját két lábán.

    Annak idején a németországi Dortmundban alapított egy boltot, amelynek a lényege az volt, hogy oda bárki betérhetett és eladhatta megunt, vagy már nem használt tárgyait, tudását, kézügyességét és beválthatta bármire. Mindezt úgy, hogy készpénzt egyáltalán nem kellett hozzá használni. A boltot rengetegen megrohamozták, a hajléktalanoktól elkezdve a nyugdíjasokon keresztül a nagycsaládosokig mindenki. Heidemarie boltja fogalommá vált.

    Azelőtt munkája miatt boldogtalan volt és ezzel összefüggésben számos egészségügyi problémája is felbukkant. Az üzlet azonban megváltoztatta az életét, hiszen neki magának sem kellett semmire sem költenie többé.

    1996-ban meghozta élete legnagyobb döntését: pénz nélkül akar élni. A gyerekei már elköltöztek otthonról, ezért eladta dortmundi lakását és elhatározta, hogy nomád életet fog élni, tárgyakat és szolgáltatásokat ad el azoknak, akik kérik. Nagyjából egy évig tartott a kísérlete, de rájött, annyira élvezi ezt, hogy képtelen felhagyni vele. Most, 15 évvel később még mindig a Gib und Nimm (adok-kapok) elvek szerint él,  takarítást és házimunkát végez szállásért a Tauschring tagok házában és minden percét élvezi ennek.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon