MENÜ
  • Velünk és nálunk – A 80-as generáció

    „Azt hittem más egy ilyen kiállítás” – súgta oda barátnőjének egy lány az egyik kiállított fotót nézegetve, miközben próbálta egyszerre tartani a kissé szétnyomódott pogácsáját és a nagy tolakodás árán megszerzett borát. – „Nem, nálunk ilyen.” – szólt a monoton hangsúlyú válasz.

    Nálunk… Nálunk ilyen egy kiállítás, melynek körülményei és közönsége talán még jobban mutatta be azt, hogy milyenek is a nyolcvanasok. Milyen elvárásokkal érkeznek, milyen véleményekkel mennek el és mi is van a fejükben. A Fiatal Fotóművészeti Stúdió kiállítása, mely a nyolcvanas generációt hivatott bemutatni maga volt az önreflexió – és nem csak a sajtóközlemény szerint.

    November 22-től ad otthont a budapesti ArtBazis Összművészeti Műhely az FFS  80-as generáció című kiállításnak. A fotók mögött hosszú út áll. Még 2010-ben jelent meg a Kontra Műhely szervezésében megtartott konferenciáról egy a kiállítás címét viselő kötet, melyben fiatal szociológusok, pszichológusok és vizuális antropológusok dolgoztak fel húsz-harminc éves fiatalokat érintő társadalmi jelenségeket és problémákat.

    Azokat a fiatalokat, akik gyermekkorának bár része volt a szocializmus, mégsem tudják milyen a szocializmusban élni. Akik bár már egy demokráciában lettek fiatal felnőttek, mégis magukon hordozzák az előző rendszer emlékeit. Akik értetlenül tekintenek az őket követő generációra és ugyanolyan értetlenül az őket megelőzőre.

    Ez a generáció írta meg a kötetben érzéseit és gondolatait, melyeket két évvel később, 2012 májusában a Fiatal Fotóművészeti Stúdiójának fotósai használták fel projekt-ötleteik kidolgozására a Fotóhónap kiállítására készülve. És most végre kitehették őket az ArtBazis falára is.

    Az ötletek nem voltak vidámak. A kiállított fotók mindegyike egy eltűnt korszak maradványait örökíti meg, a pesterzsébeti elhagyatott, romokban álló termálfürdőtől kezdve egészen az üresen pangó határátkelőhelyekig. Halvány emlékek, halvány élmények és a The Walking Deadhez méltó kísérteties tájak. Valahol, valakinek ez jelenti a nyolcvanas éveket és annak emlékét.

    „Ez a generáció a reménytelenséggel küzd.” – mondta a kiállítást megnyitó Horányi Attila, a MOME művészettörténésze, kiemelve, hogy a nyolcvanasoknak nincs munkája, de nem azért, mert nincs munkahely, hanem mert az ideálok, amik ebben a generációban élnek még egy másik korból jöttek és megvalósíthatatlanok.

    A sajtóközlemény szerint a kiállításon látható művek generációs önreflexiók. Igazából maga a kiállítás is egy komplett önreflexió, hangulatával és közönségével. A nyolcvanas generáció képviselőivel, akik az ismerősök hívására eljöttek megnézni a képeket, hagyva, hogy azok meséljenek  nekik magukról, és hogy talán lássanak egy-egy fotót, amiben felismerik magukat és sokszor érthetetlennek tartott helyzetüket.

    Fiúk és lányok, akik homályos tekintettel, a kísérő szöveget olvasatlanul hagyva nézik a fotókat, egy kicsit talán túl közelről is. Nem mintha a kellő távolság a kiállított mű és a látogató között kivitelezhető lenne. „Egy ilyet nem egy ekkora helyre kell szervezni” morogja valaki, akit – hasonlóan hozzám –hatodszorra próbálnak fellökni. A maga kis pogácsáját azért ő is megszerezte és a kezében fityeg műanyag pohárban az olcsó bor is, amiért spártai harcosként rohanta meg a nyitóbeszéd után az asztalt a „legyenek vendégünk egy kis borra” mondat után. Mikor egy kutya rohan el mellette, felhúzza szemöldökét, halkan ciccent is egyet. Aztán barátnője felé fordul, elmondja – „Azt hittem más egy ilyen kiállítás.”

    De nálunk ilyen egy kiállítás. Pici, kevés kép van, olcsó a bor és limitált a pogácsa. De legalább van és legalább olyan, ami felébreszt az emberben valamit.

    Ez a generáció bajban van és nem boldog. Eltévedt valahol az időben és a térben, ideák, szabályok, vágyak és hamis képek között. Ahogy a lány is, aki talán azt hitte, a kiállítás egy nagy fehér falú galériában lesz, portugál borokkal és mindenki kisestélyiben fog megjelenni, hanyagul diskurálva a kontrasztokról és fényekről. Hiszen ez már nem a szocializmus. Hiszen ez már nem a nyolcvanas évek.

    Tökéletes fotó lehetne ez a lány is. Ő is egy nyolcvanas. Aki legalább eljött, ezzel már megkoronázva néhány lelkes fiatal művész önkifejezését.

    És a szürke képek között magától Horánszkytól jött egy kis napsugár. Rávilágítva, hogy az, ami már van, rég jó. Hiszen van.

    „Fantasztikus dolog, hogy mi van itt. Jelen van a közeg és tud és muszáj is lépéseket tenni. Ennél nagyobb dolog nincs is. Tud működni és a ami a legfontosabb, tud valamit felmutatni.”

    Illusztráció:
    Adásszünet
    Fotó: Kerekes Katalin

    80-as generáció – Társadalom – helyzetkép – kiállítá
    Artbázis
    1085, Budapest, Horánszky u. 25.
    A kiállítás megtekinthető:  2012. november 22. 19 óra – 2013.január 5

    Ajánló

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten

    Gianluca Vacchi exkluzív interjút adott

    Íme a Sziget 2019 titkai