MENÜ
  • Újra itt az Oldtimer Show!

    Közel 500 db veterán jármű kerül bemutatásra 10 hektárnyi területen, amelyek igen ritkák, vagyis minden típusból csak 1-1 példány lesz látható.

    Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű rendezvénye, az Oldtimer Show idén is várja a látogatókat egy igazi családi hétvégére 2017. április 7-9. között Budapesten, a Vasúttörténeti Parkban, ahol 100 évnél is idősebb járműveket láthatnak az érdeklődők!

    Most sem fognak hiányozni a KGST és a tengerentúli gyártmányok sem, sőt a hangulatot fokozzák a kiállított járművek mellett álló gyönyörű lányok, akik korhű ruhákban állnak modellt. A helyszín szabadtéri részén további járműveket csodálhatnak meg a kicsik és nagyok, egészen pontosan veterán traktorokat, buszokat, teherautókat és stabil motorokat is.

     A nagy park melletti Víztorony Park igazi “háborús övezetté” alakul át, hiszen a veterán katonai harci járművek és lövegek mellé harcászati bemutatók társulnak. De ez még nem minden, hiszen számos más izgalmas program várja még az oda látogatókat! A Kalandjárók Kiállításon lakókocsikat és vízi járműveket, a Tuningautó Kiállításon pedig sportautókat nézhetnek meg az érdeklődők. A Háztáji és Kézműves Vásáron valamint a Gasztro utcában pedig akár egy kellemes ebédet is el lehet fogyasztani, ahol házi kolbász, sajt, méz, lekvár és más finomságok kaphatók, illetve a népművészet mesterei árulják majd jobbnál jobb portékáikat, továbbá a Vasúttörténeti Park interaktív programjai is várják a látogatókat ezen a hétvégén: kerti vasút, sínautó, lóvasút, hajtányok, vasútikocsi kiállítás és egy igazi gőzmozdony, amin próbautat is lehet tenni a masiniszta mellett! Igazi családi program ez a 3 nap, amin a kicsik is jól érzik majd magukat, hiszen rengeteg programot kínál nekik is az Oldtimer Show, többek között ugrálóvárat, légcsúszdát, népi játszóteret, arcfestést, íjászat oktatást, kézműves foglalkozásokat és állatsimogatót.

    A helyszín könnyebb elérése érdekében a „Fesztiválbusz” díjmentesen szállítja a programra érkezőket a Nyugati-Pályaudvar és a Vasúttörténeti Park között oda-vissza mindegyik nap. Az autóval érkezőknek sem kell aggódniuk a parkolóhelyek miatt, ugyanis rengeteg ingyenes parkoló áll rendelkezésre a helyszínen. Tömegközlekedéssel is megközelíthető a rendezvény, erről információkat a www.oldtimershow.hu oldalon találhatnak.

    Ajánló

    Íme a 25. Volt Fesztivál aftermovie

    Luxusfeleség Babett: “Nem bírom a furkálódást”

    Pumped Gabo: “Nem fogok megd*gni senkit”