MENÜ
  • Szünetre vonul az X Factor lánybandája

    Szólóban folytatják

    Hónapig tartó találgatások után a Fifth Harmony tagjai bejelentették: egy időre szüneteltetik közös pályafutásukat, hogy szólóprojektjeikre koncentráljanak. A popcsapat, amelyet Camila Cabello kiválása óta Ally Brooke, Lauren Jauregui, Normani Kordei és Dinah Jane alkotott, egy hosszú Twitter-posztban jelentette be a hírt.

    “Az elmúlt hat évre nézve, mióta elkezdtük az X-Factorban, rájöttünk, mennyire messzire jutottunk és mindent nagyon értékelünk – most még jobban, mint valaha. Emlékezetes utunk volt együtt, és nem tudjuk kifejezni, mennyire hálásak vagyunk mindnyájatoknak, amiért velünk tartottatok ezen a vad úton! Hat kemény, megállás nélküli év után arra is rájöttünk, hogy szünetet kell tartanunk a Fifth Harmony-val, hogy hitelesek maradjunk magunkhoz és hozzátok, és szóló pályafutásainkra koncentráljunk. Mindannyian nagyon izgatottan várjuk az időszakot, amit azzal tölthetünk, hogy tanuljunk és fejlődjünk, és önállóan is megtaláljuk a helyünket” – áll a közleményben, aminek végén hozzátették, hogy a 2018-ra ígért fellépéseket és megjelenéseket megtartják.

    A bejelentés egy évvel és három hónappal azután érkezett, hogy Camila Cabello bejelentette a lánybandából való távozását. Nem sokkal később a lány önálló karriert indított, és saját lemezt is kiadott, amit hamarosan egy koncertkörúton népszerűsít majd.

    A helyzet több szempontból is hasonlít a One Direction jól ismert esetére. Miután Zayn Malik kiszállt a szupernépszerű fiúbandából, a formáció piacra dobta a Made in the A.M. című lemezt, majd a 2015-ös év végén határozatlan időre szünetre vonultak, amiből együtt azóta sem tértek vissza, azonban Harry, Louis, Niall és Liam saját pályafutása is elstartolt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Szabó Győző a bárányra gyúr

    Bulvár
    dec. 7., péntek

    Ők A Dal 2019 indulói

    Bulvár
    dec. 4., kedd

    Ők az MTV EMA nyertesei

    Bulvár
    nov. 6., kedd

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Ők A Dal 2019 indulói

    Világsztár dömpinggel kezd a STRAND Fesztivál!

    Elkészült a Balaton Sound aftermovie-ja