MENÜ
  • „Összehoz Minket” Partival ünnepel a Music FM

    Április 8-án a Symbol összes termében a honi pop- és partiélet legnagyobb sztárjaival ünnepel az idén 5 éves 89.5 Music FM.
    1. március 7-én éjfélkor Avici Levels című dalával kezdett, az azóta minden évben az „Év Legnépszerűbb” rádiójának választott csatorna, a 89.5 Music FM, amely hamar a fiatal-felnőtt hallgatók kedvencévé vált.

    Az idén 5 éves Music FM most egy hatalmas „Összehoz Minket” partival ünnepli a jeles évfordulót, a fellépők között lesz – mások mellett – Radics Gigi, Caramel, Király Viktor, Kállai-Saunders András és zenekara vagy a New Level Empire. A klubkoncertek után hajnalba nyúló parti várja a nagyérdeműt, ahol Lauer, Jovan, DJ Nara, Willcox vagy Pixa pakolja a lemezeket.

    A jubiláló rádió eleddig harmincezer órányi zenét, majd’ félmillió dalt adott le és több tízezer kívánságot teljesített. A csatorna már a megalakulásának évében – a hallgatók szavazatai alapján – az “Év legnépszerűbb” rádiója lett a Rádiós Korrektúra közönségszavazásán, s azóta is minden évben a közönség a kedvencévé választotta a Music FM-et. Szintén nem telt el év, hogy valamelyik műsorvezetőjét ne választották volna a legkedveltebbé, de emellett számos egyéb szakmai díjat is nyertek az évek során a Music FM műsorai illetve műsorvezetői, 2013-ban például Sajtó Nívó-díjjal tüntették ki a közvélemény gyors, pontos, hiteles tájékoztatásáért.

    Ajánló

    Gourmet fesztivál: a gombóctól a nemzetközi csúcsgasztronómiáig

    Megyeri Csilla: “Pápai Jociban csalódtam!”

    Pumped Gaboék a Nagy Duettből kiesésük után