MENÜ
  • Jön a VII. Gyulai Kolbász és Sódarmustra

    Március 31. és április 2. között újra Gyulára várják a családokat!

    Március 31-én pénteken délután 13:00 órakor kezdődik a rendezvény, ahol már megtekinthetőek lesznek a Kiállító Sátorban elhelyezett füstöltáru különlegességek, többek között sonkák, kolbászok. A hivatalos megnyitót követően a fesztivál szakmaiságát igazoló megemlékezés lesz látható a híres gyulai hentesekről. Ezt követően pedig máris a szórakozásé a főszerep a Hevesi Happy Band-el majd a Muzsika TV sztárjaival, akik a legjobb mulatós slágereket egy TV felvétellel egybekötött show-ban hozzák el a közönségnek. Többek között fellép Josh, Balázs Pali, Tilinger Attila és sokan mások!

    A szombati napon már a délelőtti órákban ínycsiklandozó ételbemutatókra kerül sor. Lesz tradicionális, igazi gyulai disznóvágás, erdélyi konyhabemutató, sonkaszobrászat, hungarikum túra, pazar kolbász és – sonkakiállítás majd ezek zsűrizése hozza meg a közönség kedvét egy “jó gyulai” ebédre. A sonkán kívül senki nem marad pácban, hiszen ebéd után remek programok gondoskodnak majd a mozgásról!

    Délután az NRG tánciskola és a Polde Dream rúdfitness performanszai után az Over3 fiatal együttes lép színpadra. A szombat esti buliról a Dirty Slippers lemezbemutató koncertje és a Republic idei első magyarországi kétórás nagykoncertje gondoskodik! Aki nem fárad el késő este Karaoke disco keretein belül csillogtathatja meg énektudását.

    Vasárnap sem lesz hiány az étvágygerjesztő fogásokból. Látványdisznóvágással indul a reggel, majd az erdélyi gasztrokultúra egy szegmensébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, a gyergyószentmiklósi kulináris különlegességek megismerésével.

    A Viharsarki Kolbászbajnokságon összemérhetik tudásukat az előző év kolbászkészítő versenyek nyertesei.

    A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a kolbász és – sonkakészítés kultúráját a legkisebbek már gyermekkorukban megismerhessék és megszerethessék. Így a gyermekműsorok előtt a kicsiknek lehetőségük nyílik majd izgalmas kölyök kolbászkészítési bemutatón részt venni, és ezáltal elsajátítani a magyar gasztronómia egy szeletét. A délutáni eredményhirdetések után a gyulai Pernahajder Campbell koncertezik a színpadon négy órától és “melegíti be” a táncos lábú közönséget a fesztivál zárásaként majd kiváló hangulatot teremtő, a “Nélküled” dalukkal hatalmas sikert aratott Ismerős Arcok zenekarnak, akik minden hazai és határon túlról érkező látogató szívét kívánják megdobogtatni érzelmes zenéjükkel.

    Egy biztos, aki ellátogat családjával március 31 és április 2 között Gyulára, garantáltan feledhetetlen és örök élményekkel távozik majd a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustráról!

    Horoszkóp

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Visszalépett A Dal 2018 egyik zenekara

    Bulvár
    dec. 9., szombat

    Ők nyerték a Comet 2017 üstököseit

    Bulvár
    dec. 9., szombat

    Ők A Dal 2018 jelöltjei

    Bulvár
    dec. 6., szerda

    Televízió

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ilyen lesz Andy Warhol bőrében Evan Peters

    Televízió
    okt. 6., péntek

    Ajánló

    Ricco&Claudia így dolgozták fel a Faktort

    Vecsei H. Miklós a missziójáról mesélt

    Heti Horoszkóp – December 11-17.