MENÜ
  • Gyerekeikkel együtt mentek bankot rabolni

    Döbbenet! Még a rendőrök is nagyot néztek, amikor észrevették, hogy a bankrabló szülők 2 és 5 éves gyerekeiket is magukkal vitték az akcióra.

    A két 27 éves utahi felnőtt már a börtönben csücsülhet. Nem elég, hogy bankot raboltak, de a bűncselekményre még kisgyerekeiket is magukkal vitték – írja az Sfgate.

    A rendőrségi jelentés szerint nem sokkal a pénzintézet kifosztása után találtak rá a családra, akik autón próbáltak menekülni a helyszínről.


    A hatóság emberei megállították a kocsit, amiben két megrettent, remegő kisgyerek ült – egyikük 5, másik 2 éves. A jármű csomagtartójában pedig egy bőröndnyi pénzt találtak.

    A szülők nem tagadták tettüket, elmondásuk szerint nehéz anyagi helyzetük miatt rabolták ki a bankot, a gyerekeket pedig nem tudták kire bízni addig. A felnőttek ellen eljárást indítottak, a gyerekeket pedig a gyámhatóság vette gondozás alá.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon