MENÜ
  • Filmkritika: Wind River – Gyilkos nyomon

    Csontig hatoló hideg és brutalitás.

    Cory Lambert (Jeremy Renner) a Wind River indiánrezervátumban vadászva egy fiatal lány holttestére bukkan a hóban. Az FBI egy fiatal ügynökét, Bannert (Elizabeth Olsen) küldi a helyszínre, aki a helyi seriffel (Graham Greene) és Lamberttel együttműködve próbálja meg felgöngyölíteni a gyilkosságot.

    Taylor Sheridan a Sicario – A bérgyilkos és az Oscar-jelölést hozó A préri urai után olyan kultikus forgatókönyvíróvá vált, akinek harmadik munkáját már hatalmas érdeklődés övezte. A színészből lett író ezúttal azonban nem adta ki a kezéből a scriptet, és saját maga rendezte meg a legújabb neo-westernjét. A mexikói határvidék és a forró Texas után ismét egy olyan gyönyörű, de mégis kegyetlen színhelyet választott, ami megmutatja, hogy az amerikai álomból nem mindenkinek jutott ki. Jövőkép nélkül drogba menekülő indián fiatalok, és a semmi közepén összezárt kétkezi melósok vegetálnak a csendes, hófödte tájon, ahol a nők elleni erőszakra sokszor fény sem derül.

    Ebbe a farkastörvények uralta világba csöppen bele a látszólag törékeny FBI ügynök, aki őszintén bevallja, hogy csak azért küldték ide, mert ő volt legközelebb a helyszínhez a kollégái közül. Még arra sem volt ideje, hogy meleg ruhákat hozzon magával. Később azonban Banner bizonyítja, hogy ugyanolyan kemény fából faragták őt, mint bármelyik férfit Wind River területén. Elizabeth Olsen sok mindent megörökölt Emily Blunt sicariós főhőséből, és jól áll neki ez a szerep. Jeremy Rennerrel ismét kiváló párost alkotnak. Renneré a legjobban kidolgozott karakter: Lambert vérprofi nyomolvasó, és valami hihetetlen nyugalom és bölcsesség lengi őt körül egy hatalmas tragédia ellenére. Ahogyan a lelkiismeretével próbál elszámolni, többször is felfedi, hogy a kemény külső alatt mekkora sebek húzódnak.

    A nyitókép a hóban menekülő fiatal lánnyal rendkívül hatásos, de ezt követően Sheridan nem siet sehova sem, ráérősen szövögeti a történet szálait. Nem attól válik ez a film érdekessé, hogy vajon ki lehet a tettes, a történet közepén így Sheridan azt is megengedi magának, hogy egy flashback segítségével megmutassa, mi is vezetett a tragédiához. Talán ez nem volt a legokosabb lépés, de ami ezután jön, azt nehéz lesz elfelejteni. A feszültség egyik pillanatról a másikra hág a tetőfokára, amikor Banner a helyi rendőrökkel megérkezik a gyanúsított lakhelyére, és a két szembenálló oldal hirtelen fegyvert fog egymásra. Banner ugyan próbál mindenkit megnyugtatni, de a lélegzetelállító tűzpárbaj elkerülhetetlen. Kicsit talán abszurd az, hogy Lambert gyakorlatilag egy ugyanolyan gyilkossággal szembesül, mint néhány évvel korábban. Akkor nem tett semmit, de ahogyan ebben az ügyben igazságot szolgáltat, az a hófödte hegycsúcson is a legjobb westerneket idézi meg. Sheridan alkotótársai közül ki kell emelni Nick Cave-et, aki fia elvesztése után teljes mértékben át tudja érezni a film hőseinek fájdalmát, amit gyönyörűen komponált bele Warren Ellis-szel a filmzenébe.

    Sheridan rendezői ambícióinak ugyan egy kicsit kárát bánta a forgatókönyv, de a hangulatteremtés ezúttal is kiváló, és az a szomorúság, ami körbelengi Wind Rivert, hosszasan velünk marad a stáblista után is.

    Ajánló

    ByeAlex ezért zokogott az X-Faktorban

    Íme Tóth Bettina kiesésének oka

    Íme a 25. Volt Fesztivál aftermovie