MENÜ
  • Filmkritika: Utoya, július 22.

    Hogyan lehet tökéletesen emléket állítani egy elmondhatatlanul szörnyű terrortámadás áldozatainak?

    Kaja (Andrea Berntzen) a testvérével együtt az Oslóhoz közeli Utoya szigetén táborozik. 2011. július 22-én, amikor már hozzájuk is elért a főváros kormánynegyedében történt robbantás híre, Kaja és barátai puskalövésekre lesznek figyelmesek, majd a feléjük rohanó táborozók az üvöltik, hogy fussanak. A tinédzsereknek fogalmuk sincs arról, hogy pontosan mi is történik körülöttük, valóban egy éles támadás érte-e őket, ha igen, akkor hányan lehetnek a fegyveresek és vajon hová is rejtőzhetnének el az aprócska szigeten. Kaja a káosz közepette elhatározza, hogy megkeresi a húgát, akit azóta nem látott, hogy eldördültek az első lövések.

    Erik Poppe egy rendkívül kényes témához nyúlt: Norvégia történetének legtöbb áldozatot követelő terrortámadását dolgozta fel alig hét évvel a történtek után. Az utoyai tömegmészárlás ráadásul attól vált még inkább felfoghatatlanná, hogy az elkövető a Munkáspárt ifjúsági táborában hatvankilenc kamaszt ölt meg hidegvérrel, miközben a felkészületlen rendőrség csak jelentős késéssel ért ki a helyszínre. A fiatalok hetvenkét percen keresztül voltak a merénylő célpontjai, és ez a játékidőben rekonstruálva is pontosan eddig tart. Martin Otterbeck kamerája szinte ugyanúgy tapad a főhősre, Kajára, mint Erdély Mátyásé a Saul fiában. Olyan, mintha mi is az egyik mellette menekülő diák lennénk. A beleélést amellett, hogy valós időben látjuk az eseményeket, az is segíti, hogy nem használtak fel semmilyen zenét a film közben. A rendező és az operatőr zsenialitását ráadásul az a tény is növeli, hogy a Victoriához hasonlóan itt is egyben, vágás nélkül vették fel az egész filmet, és öt forgatási kísérlet állt rendelkezésre ahhoz, hogy megszülessen a tökéletes felvétel.

    Poppe az oslói robbantás kamerafelvételeivel kezd, majd Utoya szigetén Kaját látjuk és halljuk, aki azt mondja, hogy ezt úgysem értheted meg. Mikor elfordul, realizáljuk, hogy valójában nem a nézőkhöz szól, hanem az édesanyjával beszél éppen telefonon. Mégis, ez a mondat aztán végig ott lebeg előttünk. Ha megérteni nem is tudjuk a felfoghatatlan borzalmakat, a film rákényszerít arra, hogy legalább végigéljük azokat. Önkéntelenül is elgondolkozunk azon, hogy vajon mi hogyan cselekedtünk volna ebben a szituációban, mit tettünk volna, hol kerestünk volna menedéket, és vajon akár a saját életünket is kockára téve segítettünk-e volna másokon. Egészen megdöbbentő azt látni, amikor néhány kamasz, akik a part menti sziklarepedésekben próbálják meghúzni magukat, egyszerűen elküldik onnan Kaját, mert szerintük már nincsen ott hely több ember számára. És vajon mit is lehet tenni bő egy órán keresztül teljes bizonytalanságban várva a halált, vagy a segítséget? Poppe erre a lehető legtermészetesebb választ adja, és a főhősök elmerengenek azon, hogy mit is fognak majd csinálni, ha hazaértek, Kaja hidegrázósan elkezdi énekelni a True Colors-t, és még egy kicsit esetlen randimeghívást is kap. Persze ezek csak az átmeneti biztonságérzet röpke és hamis illúzióját adják, amíg újra el nem dördül valahol egy puskalövés. Poppe okosan végig külső szemlélő próbál maradni, aki az áldozatokra koncentrál, és nem teszi meg azt a szívességet sem, hogy az elkövetőből a sziluettjénél többet mutasson, vagy akár csak megemlítse a nevét. Ezért egy kicsit fölösleges is a tökéletes befejezést követően a kissé szájbarágós felirat arról, hogy Európában a szélsőjobboldali nézetek egyre csak erősödnek.

    Erik Poppe a lehetetlenre vállalkozott, mégis sikerült neki bravúros és szinte tökéletes arányérzékű filmmel méltó emléket állítania az utoyai mészárlás áldozatainak és túlélőinek.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Ők az MTV EMA nyertesei

    Bulvár
    nov. 6., kedd

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Íme a VOLT aftermovie

    Ők az MTV EMA nyertesei

    Íme a Való Világ 9. Villája