MENÜ
  • Filmkritika: Tökéletes hang 3

    Érdemes volt trilógiává bővíteni egy eredeti zenés filmet?

    A Bellák világbajnok csapatának magja a diploma megszerzése után szétszéledt, de egyikőjük sem érzi igazán jól magát a munkahelyén. Így örömmel élnek a lehetőséggel, hogy újra összeállhatnak és énekelhetnek a tengerentúlon szolgáló katonáknak egy verseny keretein belül, aminek a győztese DJ Khaled előzenekara lehet.

    A Tökéletes hang meglepő sikerét követően garantált volt a második rész, és mivel a Tökéletes hang 2 is szép bevételt hozott a konyhára, már a bemutató után egy hónappal bejelentették a folytatást. Az első rész abszolút szerethető volt, és ugyan a folytatás már egy kissé alpárivá vált, még mindig élvezetes darab maradt az ötletes dalfeldolgozásoknak köszönhetően. Sajnos a Tökéletes hang 3-ra már csak az alpári humor maradt meg. Zenés komédia révén két fő összetevőt kell megvizsgálnunk: a dalokat és a humort. A poénok többsége iszonyatosan gyenge, leginkább kínos, ahogyan a forgatókönyv fordulatai is. Mitől lett több a harmadik rész az előzőnél? A készítők egy újabb ismert arcot hoztak be Ruby Rose személyében a rivális lánybanda élére (akik ráadásul még hangszereken is tudnak játszani a Bellákkal ellentétben!!!?), illetve DJ Khalednek köszönhetően próbálnak coolak és naprakészek maradni.

    Háj Amy még jobban az előtérbe került, ami egyáltalán nem lenne rossz, ha megint olyan egysorosai lennének, mint az első részben. Ezeknek azonban csak halvány másolatait kapjuk, miközben Amyből érthetetlen módon egy akcióhőst próbálnak faragni. Mi pedig csak fogjuk a fejünket, hogy hogyan is kaphatunk egy egyszemélyes túszmentő akciót, amikor egy zenés vígjátékra ültünk be. Történetét tekintve a második rész sem volt igazán erős, de ott még remekül működtek az a capella produkciók. A zenei betétek itt sajnos vagy szándékosan rosszak (Beca egyik ügyfelének a száma), vagy csak a látványra mennek rá (az egyetemista Bellák produkciója), vagy gyorsan lekeverik az egészet (a turnéról összevágott montázs). Amikor pedig lehetőség nyílna egy ötletes dalpárbajra, akkor az ellenfelek nem tartják be a szabályokat. Az egyetlen Cups songot megidéző pillanat, amikor Beca egy zenei alapra kezd el improvizálni. Ehhez hasonló jelenetekből sokkal többre lett volna szükség.

    A Tökéletes hang 3-ból sajnos hiányzik az eredetiség, a jó poénok és az ötletes dalok. Remélem, hogy tényleg ez volt az utolshow (oké, egy Háj Amy spin-off még talán jöhet, de csak az első részt idéző humorral, valamint akciójelenetek és John Lithgow nélkül).

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Justin Bieber megnősült?

    Bulvár
    Sze. 14., péntek

    Szabó Győző rendezőként debütált

    Bulvár
    Sze. 10., hétfő

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Bréking: Ed Sheeran jön a Szigetre!

    Jess Glynne felfedte magánéletét – Interjú

    Megvannak az American Music Awards idei jelöltjei