MENÜ
  • Filmkritika: Thelma

    Szabadíts meg a gonosztól!

    Thelma (Eili Harboe) egy rendkívül vallásos családból kerül Oslóba, ahol biológia szakra jár az egyetemen. Az iskola könyvtárában tanulás közben váratlanul rohamot kap. Ennek lesz szemtanúja Anja (Kaya Wilkins), akivel később összebarátkozik, és egymásba szeretnek. Thelma érzelmeinek elmélyülésével azonban egyre furcsább dolgok történnek a lány körül, és felerősödik egy olyan természetfeletti képessége, amit nem képes kontrollálni.

    Joachim Trier az első angol nyelvű rendezése után ismét Oslóba helyezte legújabb filmjének cselekményét, és a középpontban újra egy titkot leplező család, valamint a felnőtté válás nehézségeivel szembenéző fiatal áll. Már a felütés is rendkívül erős, ahol a kisgyerek Thelma édesapjával vadászni indul, de az erdőben egy őzről az apa a lánya felé fordítja a fegyverét. Arra azonban, hogy megtudjuk, miért is tette ezt, szinte a film végéig kell várni, mert ugrunk egyet az időben és Thelma már egyetemre jár. Külön városban lakik ugyan, de az édesanyja állandóan hívogatja őt, és mindenről be kell számolnia. Ami eleinte féltő óvásnak tűnik, arról később kiderül, hogy valójában állandó ellenőrzés, mert valami nem stimmel Thelmával. Ezt már az első rohamánál érezhetjük, melyet megelőzően egy madárraj közelít a könyvtár felé, és az egyik állat nekirepül az üvegablaknak. Gyakoriak az áramkimaradások a lány körül, a színházban ülve pedig majdnem leszakad az egyik felfüggesztett mennyezeti elem, miközben Anja a kezéhez, majd a combjához ér.

    Otthonról elszakadva Thelmát teljesen új impulzusok érik a nagyvárosban, de neveltetéséből fakadóan szinte állandó bűntudat gyötri. Furdalja a lelkiismerete, ha megiszik egy pohár alkoholt, azzal pedig végképp nem tud mit kezdeni, hogy felébred benne a vágy Anja iránt. Közben az orvosi vizsgálatok kizárják az epilepsziát, a lánynak pszichogén rohamai vannak, a katalizátor pedig sokszor az Anja iránti érzelem és az elfojtott szégyenérzet. Thelma nem tudja kontrollálni a hirtelen felerősödő természetfeletti erejét, ami így veszélyessé válik a környezete számára. Trier mesteri műfaji kavalkádot alkot, amiben a homoerotikus thriller keveredik egy szuperhősfilm eredettörténetével egy európai művészfilm keretein belül, miközben még Stephen King Carrie-jét is megidézi. A film tele van különleges pillanatokkal, amikor elbizonytalanodunk, hogy vajon a valóságot látjuk, vagy Thelma csak képzelődik. Jakob Ihre operatőri munkája ezekben a jelenetekben különösen lélegzetelállító. Már a Hétköznapi titkainkban is beleégetett néhány képet a memóriánkba az autóbaleset lassított felvételeivel, vagy épp a törmelékek között lebegő Isabelle Hupperttel, és jó néhány újabb feledhetetlen vizuális csodát tett most még ezekhez hozzá.

    Joachim Trier egy lebilincselő képi világú, izgalmas műfajkavalkádú filmmel jelentkezett, melynek cselekménye ugyan egy kicsit lassan csordogál, de megborzongat, és sokáig nem enged el.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Justin Bieber megnősült?

    Bulvár
    Sze. 14., péntek

    Szabó Győző rendezőként debütált

    Bulvár
    Sze. 10., hétfő

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Bréking: Ed Sheeran jön a Szigetre!

    Jess Glynne felfedte magánéletét – Interjú

    Megvannak az American Music Awards idei jelöltjei