MENÜ
  • Filmkritika: Szabadesés

    Sosem loccsant még szét agyvelő magyar filmben ilyen szépen.

    Egy idős nő sáljába és kabátjába burkolózva, bevásárlókocsiját maga mögött húzva elindul a lakóháza legfelső emeletére, feláll a padkára, és a mélybe veti magát. A földet érést követően néhány másodperc múlva már törött szemüvegéért nyúl, feltápászkodik az autóúton, és ismét elindul a háztető felé. Mivel a liftet épp akkor javítják, gyalog teszi meg az utat, mi pedig bepillantást nyerünk az egyes lépcsőfordulókban, hogy mi történhet a szemben levő zárt ajtók mögött.

    Szabadeses_04

    Pálfi György miközben azt várta, hogy megkapja a szükséges támogatást dédelgetett filmtervéhez, a nagyszabású Toldi-adaptációhoz, egy dél-koreai filmfesztiváltól kapott százezer dollárt, hogy öt hónap alatt leforgasson egy játékfilmet. Az idő szorításában Pálfi Ruttkay Zsófiával előszedte néhány korábbi ötletét, és ezekből állt össze a Szabadesés története, mely három díjat is bezsebelt Karlovy Varyban. Nem mondhatjuk, hogy egy szabályos szkeccsfilmmel van dolgunk, mivel az adott történetek szereplőivel később is találkozik az idős nyugdíjast alakító Molnár Piroskával a lépcsőházban. Ezek a találkozások azért is zseniálisak, mert néhány rész, mint például a meditációs foglalkozást bemutató, ekkor kapja meg a csattanóját, vagy épp még egy gyomrost ad nekünk, mint amikor a fiatal anyukát látjuk újra nagy pocakkal a fordított szülés után. Minden egyes történet egy rémálmot jelenít meg, melyek az ember életének különböző szakaszaira jellemző félelmek, szorongások kivetülései. A komor hangulatot Pohárnok Gergely operatőri munkája (fantasztikus a nyitányban látható képek kreativitása) és Amon Tobin zenéje erősítik fel, miközben az abszurd humor megpróbálja fel is oldani azt.

    szabadeses

    A Couch Surfhöz hasonlóan természetesen itt sem teljesen egyenletes a színvonal, viszont egyetlen részt leszámítva (a kínosan erőltetett édeshármas szitkom paródiát) mind kiváló, sőt, három igazán fergeteges is van közte.  Az egyikben egy kisfiú folyamatosan egy tehenet lát a lakásukban, amit szigorú szüleivel ellentétben csak ő észlel. A másikban egy tisztaságmániás pár steril lakásába nyerünk bepillantást, akik a testi érintkezésre is csak fóliába csomagolva hajlandóak. Csak ezen keresztül csókolóznak, a férfi csak kézzel elégíti ki a nőt, a nő pedig csak óvszerrel kényezteti orálisan szerelmét. Az aktust egy váratlanul felbukkanó csótány zavarja meg, melyet a férj puskával öl meg. Csakhogy ahol egy csótány van, ott többnek is kell lennie. A váratlan fordulatra, hogy honnan is bújnak elő az állatok, a férj egy még váratlanabb lépéssel reagál, mi nézők pedig bűnös élvezettel mosolygunk a székünkben.

    Szabadeses_09

    Az én kedvencem a fordított szülés volt, ahol egy fiatal anyuka a kisbabájával ül a nőgyógyásznál. A fásult nőgyógyász, miközben a kórelőzményről kérdezget, folyamatosan a számítógépén játszik, az asszisztens pedig két gügyögés között érzéketlenül adja oda az anyukának a gyerek egyik játékát azzal a megjegyzéssel, hogy erre már nem lesz szükség. Ezt követően kezdetét veszi a beavatkozás, mely során az orvos ököllel kitágítja a nő hüvelyét, és az asszisztens segítségével visszanyomják az anyába a babát, hogy néhány hét alatt felszívódjon benne. Fél éve vagyok nagybácsi, így különösen nehéz volt végignézni ezt a részt, mely egy kiváló abszurd ötletre alapoz. És ebben a filmben ez a szép, hogy valószínűleg mindenkire máshogy fog hatni, más fogja benne igazán megfogni, attól függően, hogy épp milyen életkorban van, mik történtek az elmúlt időszakban a környezetében, vagy épp milyen szorongások gyötrik őt abban az időszakban. Pálfi nem jósol nekünk szép jövőt: Molnár Piroska és Benedek Miklós nyugdíjas karakterei zsörtölődve élnek egymás mellett, miközben a férj megpróbálja lebuktatni feleségét, hogy titokban rájár az egyik szekrényben tárolt alkoholos üvegre. A feleség azonban nem tud szabadulni ettől az élettől, hiába ugrik le újra és újra a legfelső emeletről.

    Szabadeses_10

    Idén szerencsére már a harmadik szuper magyar film (Utóélet, Viharsarok) került a mozikba. Az viszont elszomorító, hogy Pálfinak zsinórban a harmadik kis költségvetésű, kísérleti filmjét (Nem vagyok a barátod, Final Cut: Hölgyeim és uraim) kellett megcsinálnia állami támogatás hiányában. Remélem hamarosan meg tudja valósítani a Toldit is. Ha mégis sokat kellene várnia a pénzre, akkor sem kell kétségbe esnünk, mert úgy tűnik, hogy Pálfi kreativitása határtalan, csak épp jóval nagyobb szabású produkciókra is képes lenne, ha megkapná rá a lehetőséget.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Álomszerű leánykérés az Álomutazón

    Bulvár
    dec. 27., csütörtök

    Felújítják az Álomutazót karácsonyra

    Bulvár
    dec. 20., csütörtök

    Varga Viktor temetésen kezdte

    Bulvár
    dec. 14., péntek

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Felújítják az Álomutazót karácsonyra

    Ők A Dal 2019 indulói

    Világsztár dömpinggel kezd a STRAND Fesztivál!