MENÜ
  • Filmkritika: Holdfény királyság

    A cannes-i filmfesztivál idei nyitófilmje, amely egyben az Arany Pálmáért is versenyben volt, két kiskamasz szerelméről mesél Wes Anderson csodálatos fantáziavilágában.

    1965-ben járunk egy kis szigeten, ahol egy fiú, Sam (Jared Gilman) egy előadáson megpillant egy lányt, Suzyt (Kara Hayward). Mindketten különcök, nincsenek barátaik, és azonnal szerelembe esnek. Levelezni kezdenek, egyre jobban megismerik egymást, és elhatározzák, hogy közösen elszöknek, és együtt indulnak világgá, vagy legalábbis a sziget másik végére. Sam a cserkésztábort hagyja ott, ami amúgy sem nagy áldozat tőle, hiszen mindenki utálta őt. Suzy otthonról lép le, ahol úgy érzi, hogy fekete bárányként tekintenek rá. Tíz napra kölcsön veszi hát kisöccse lemezlejátszóját, bepakol pár fantasy könyvet a bőröndjébe, és magával viszi a cicáját is, természetesen pár darab macskakonzervvel, hiszen a macskája nem eszik mást.

    Egy mezőn találkoznak, onnan indulnak a közös kalandra, Sam cserkésztudásának köszönhetően pedig elég jól el is boldogulnak a vadonban. A gyerekek nyomába azonban egy egész mentőcsapat indul: mivel Sam árva, így a cserkészraj vezetője (Edward Norton) és az egész tábor keresi, Suzyt párkapcsolati válságban levő szülei (Bill Murray és Frances McDormand) üldözik három öccsével, de természetesen az addig munkaidejében leginkább csak horgászgató rendőrfőnök (Bruce Willis) sem marad ki a kutatásból. Sam és Suzy elé így számtalan akadály gördül, de ők mindennél jobban együtt akarnak lenni, és ennek érdekében mindent el is követnek.

    Wes Anderson kétség kívül az egyik legkreatívabb, legnagyobb fantáziával rendelkező, és legegyedibb képi világot megteremtő rendező. A fantasztikus Róka úr után ismét olyan filmmel állt elő, amely látszólag gyerekeknek szól, de talán a felnőttek még jobban élvezik azt. Képzelőereje ismét határtalan, a képi világ szokás szerint lélegzetelállító. A színek gyönyörűek, és tökéletesen visszaadják a ’60-as évek hangulatát. A helyszín lenyűgöző, a film megnézése után valószínűleg mindannyian el akarunk majd menni erre a kis szigetre kempingezni egyet azzal, akit szeretünk.

    A kellékeket a legnagyobb gonddal válogatták össze, tökéletesen passzolva a film és a megidézett kor hangulatához. A zenék is remekül megerősítik ezt, legyen szó a Bishop családban bömbölő  komolyzenéről, vagy a Willist kísérő Hank Williamsről. A film egyik legmegragadóbb jelenete azonban az, amikor Sam és Suzy a parton táncolnak egy francia számra, és ekkor csattan el közöttük az első csók. Ebben benne van a film teljes életérzése: a két fiatal, akik tinédzserként lázadni fognak, de már most tesznek az őket körülvevő világra, és csak jól akarják magukat érezni, csak együtt akarnak lenni.

    A kameramozgások szintén rendkívül izgalmasak, már rögtön az elején hozzászokunk ehhez, ahogy a kamerával bejárjuk a Bishop család otthonát. Anderson egyediségének lenyomata minden képkockán ott van. A film humora is elragadó, akárcsak a forgatókönyv. Hiszen melyikünk ne tudna azonosulni ezzel a két kisgyerekkel. Mindannyian emlékszünk az első gyerekkori szerelmünkre, és valószínűleg mi is sokszor meg akartunk szökni otthonról, néhányan még útnak is indultunk a hátizsákunkban a túléléshez teljesen haszontalan dolgokkal.

    Ahhoz, hogy a szereplők ilyen szimpatikusak legyenek, persze szükség van remek színészekre, amire Andersonnál sosem lehet panasz. A két elsőfilmes gyerekszínész remekel a sok nagy név között. Hayward szúrós tekintetét imádja a kamera, Gilman pedig a természetességével ejt minket ámulatba. Rá valószínűleg érdemes lesz figyelni a továbbiakban is, kicsit olyan, mint egy mini Joseph Gordon-Levitt.

    Bruce Willist sokan nem tudták volna elképzelni egy Anderson filmben, mégis, mintha a rendőrfőnök figuráját rá öntötték volna. Murray és McDormand kissé a háttérbe szorulnak, de így is remekek, Tilda Swinton szokás szerint zseniális gyámügyesként. A két legkiemelkedőbb alakításnak járó jelvény két cserkésznek jár: Jason Schwartzman fergeteges a kapzsi Ben bácsiként, Edward Norton pedig fontoskodó táborvezetőként, aki elveszti az egész csoportját.

    A Holdfény királyság egy igazán szívet melengető és imádnivaló alkotás gyönyörű képekkel és remek színészekkel. A címadásra a Csak a szélhez hasonlóan itt is a film végén kapunk magyarázatot, ami még egy utolsó mosolyt csal az arcunkra, miközben mi is mind ott akarunk lenni az elveszett Holdfény királyságban.

    Horoszkóp

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Kubai fieszta az Akvárium Klubban

    Bulvár
    ápr. 21., szombat

    Meghalt Avicii

    Bulvár
    ápr. 20., péntek

    Televízió

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ilyen lesz Andy Warhol bőrében Evan Peters

    Televízió
    okt. 6., péntek

    Ajánló

    Világsztár popdíva érkezik az EFOTT-ra

    Előnézi gyermeke előtt a filmeket Mérai Kata

    Kulcsár Edináék elmondták, mikorra jön a baba