MENÜ
  • Filmkritika: Foxtrott

    Visszatáncolni a kiindulópontba.

    Michael (Lior Ashkenazi) lakásába az izraeli hadseregtől csönget be három katona, hogy közöljék vele fia, Jonathan (Yonathan Shiray) halálhírét. Michael feleségét, Daphnát (Sarah Adler) benyugtatózzák, de a férfi szinte egy pillanatig sem tud egyedül gyászolni. A lakásban először a testvére jelenik meg, aki a kérése ellenére értesíti a rokonokat, és a sereg egy másik munkatársa is betoppan, hogy egyeztesse a temetés részleteit, mielőtt a három katona újra visszatérne.

    Samuel Maoz Velencében Ezüst Oroszlánnal jutalmazott filmje azt mutatja be, hogy milyen az állandó háborús készültség árnyékában élni. Izrael ezt a filmet nevezte az idei Oscarra, amit sokan nem támogattak az országban annak fényében, hogy Maoz erős kritikát fogalmaz meg a sorkatonasággal szemben, mely minden izraeli állampolgár számára kötelező. A hadsereg gépies protokolleljárása a halálhír közlésével és a temetés megszervezésével kapcsolatban azt érzékelteti, hogy ez egyáltalán nem egy ritka eset Izraelben. A katonák pillanatok alatt, gyakorlottan reagálnak arra, amikor a nekik ajtót nyitó Daphna összeesik, amikor meglátja őket. Rendkívül kellemetlennek és tolakodónak érezzük azt, ahogyan kezelik a helyzetet: Michael telefonjára emlékeztetőt állítanak be, hogy óránként megigyon egy pohár vizet, és a temetés koordinálásáért felelős férfi is teljesen érzéketlenül egyezteti az adatokat, és ad tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehetne kicsit személyessé tenni az óramű pontossággal betáblázott búcsúztatást.

    A szürreális első rész és egy váratlan csavar után egy még szürreálisabb második fejezet következik Yonathannal a főszerepben. Életképeket kapunk arról, hogyan teljesített a fiatal fiú három másik társával fegyveres szolgálatot egy Isten háta mögötti autóút sorompójánál. Hipnotikus, groteszk jeleneteket kapunk, ahol többek között egy tevét kell átengedniük az ellenőrzőponton, a szállásukként szolgáló konténer fokozatosan süllyed az őket körülvevő sárban és az állomás is egészen abszurd képet fest a lerobbant busszal (amire egy fagylalt mögül mosolygó nőt festetettek egykoron), a napernyővel, a kiszuperált kanapéval, a hatalmas reflektorral és a lassú, ősrégi számítógéppel. Az álomszerű hangulatot tovább erősíti egy fantasztikus táncbetét és egy egyedi vizualitású animációs rész egy vintage Playboy újsággal a középpontban. Amikor egy rosszul lereagált helyzetet követően szörnyű tragédia történik, egészen elképesztő módon tussolják azt el. Habár komikus, amikor a makulátlan bakanccsal megérkező felettesük megtorpan a sártenger előtt, az már egészen megdöbbentő, ahogy a cipője összepiszkolása után kezeli a helyzetet, és teljesen magukra hagyja a rendszer a fiatalokat egy hatalmas traumával, amit talán sosem lesznek képesek feldolgozni.

    A harmadik részben ismét a családi ház lesz a helyszín, ezúttal azonban Daphna áll a középpontban, aki a férjét hibáztatja egy újabb váratlan véletlen miatt. A házasságuk komoly válságba kerül, egy füves cigi elszívása után azonban a mérhetetlen fájdalom mögül előbukkan néhány mosoly és megcsillan az egymás iránti szeretet is. Ebben a részben is eljárja valaki a címadó táncot, a foxtrottot, aminek lépései gyönyörűen írják le a film történetének irányát, a minket korábban kétszer is megnevettető teve pedig a végén összetöri a szívünket. Maozt egy saját életéből vett eset inspirálta a forgatókönyv megírásakor. Az idősebb lánya rendszeresen későn ébredt fel, ezért mindig taxit hívatott az apjával, hogy ne késsen el az iskolából. Maoz ezt a sokadik eset után visszautasította, és nevelő szándékkal a lánynak aznap busszal kellett iskolába mennie, vállalva a késés következményeit. Csakhogy éppen ugyanazon a reggelen nem sokkal később egy terrorista azon a buszvonalon robbantott fel egy járművet. Maoz képtelen volt telefonon elérni a gyerekét, aki később sértetlenül tért haza, miután épp lemaradt arról a buszról, amivel a tragédia történt.

    Steve Carell izraeli hasonmása, Lior Ashkenazi fantasztikus játékkal ábrázolja azt az érzelmi hullámvasutat, amin a főhős keresztülszáguld a film során: a gyász folyamatát, mely során szinte egy pillanatra sem hagyják nyugton; a dühöt, amiért mindezt át kell élnie; a visszatérő bűntudatot saját fiatalkori tettének következményeként; és az önostorozást egy jelenkori döntését követően. Sarah Adler hasonlóan összetett alakítást nyújt a film elején és végén, Yonathan Shiray kisugárzása is rendkívül érdekes, az egyik katonatársát alakító Gefen Barkai tekintete pedig egészen hipnotikus, ami tökéletesen passzol az adott fejezet hangulatához.

    Samuel Maoz egy fordulatos, szívszorító és rendkívül erős filmet készített, aminek ott lett volna a helye a legjobb idegen nyelvű filmek végső ötösében az idei Oscaron.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Demi Lovato megtörte a csendet

    Bulvár
    aug. 5., vasárnap

    Varga Viktor gyermekké vált + videó

    Bulvár
    Júl. 25., szerda

    Ők nyerték a Joy magazin díjait

    Bulvár
    jún. 16., szombat

    Televízió

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ilyen lesz Andy Warhol bőrében Evan Peters

    Televízió
    okt. 6., péntek

    Ajánló

    Ezért emelget szettje alatt érdekes dolgokat a magasba Don Diablo

    Minden rekordot megdöntött az idei Sziget

    Parov Stelar exkluzív interjút adott a Szigeten