MENÜ
  • Filmkritika: Deadpool 2

    Amikor a piros latex alatt egy érző szív lapul.

    Miután Deadpool (Ryan Reynolds) X-Men gyakornokként lelő egy csapatnyi ápolót, akik rosszul bánnak az egyik szuperképességgel rendelkező kamasszal, Tűzököllel (Julian Dennison), a két szuperhős börtönbe kerül. Azonban még a rácsok mögött sem lehetnek biztonságban Kábeltől (Josh Brolin), aki a jövőből utazik vissza, hogy megakadályozza a családja lemészárlását Tűzököl megölésével. Deadpool meg akarja védeni a fiút, ezért egy új szupercsapatot verbuvál X-Force néven.

    Két éve a Deadpool szembement mindazzal, amit a futószalagon érkező képregény adaptációk képviseltek: a politikailag inkorrekt, nagydumás, laza, mocskos szájú, nézőknek kibeszélő főhőse iszonyú szórakoztató volt, és a véres akcióvígjáték üde színfoltja lett a szuperhős filmeknek, ami már úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. A második rész bátran halad tovább ezen a vonalon, és habár a meglepetés erejével már nem tud hatni, de még mindig veszettül élvezetes. Deadpool továbbra is bátran beszól bárkinek, megkapja a maga fricskáit a DC, a Marvel, de még maga Ryan Reynolds is. Deadpool lehengerlő dumája egészen fergeteges és szinte percenként süt el egy-egy remek poént. Már a James Bond filmeket idéző főcímzene és az ironikus kredit kiírások utáni kezdés is rendkívül erős: a halott Farkast megformázó zenedoboz szomorú dallamai közben Deadpool öngyilkosságot próbál elkövetni, ami ugye ez ő esetében eléggé problémás.

    Hamarosan arra is fény derül, hogy miért is teszi ezt, és szépen lassan nyilvánvalóvá válik, hogy ennek a pimasz szuperhősnek a piros latex ruha alatt óriási szíve van. Ez a kis érzelgősség pedig furcsa módon egyáltalán nem áll rosszul Deadpoolnak, főleg ha az egészet úgy tálalják, mint amikor egy giccsveszélyes jelentnél felcsendül az A-ha Take on Me-je, és a jelenet érzelmi csúcspontján a dal videójára kacsintanak egy nagyot. A popkulturális utalásoktól továbbra is hemzseg a film, a legzseniálisabb pedig a legvégén lepergő montázs, ahol Ryan Reynolds is jól megkapja a magáét a legnagyobbat csattanó poénban. A Deadpool 2 továbbra is szembe mer menni az árral: hiába alakul meg egy új szuperhős csapat, nem kell félni egy új Bosszúállóktól, mert továbbra sem veszik túl komolyan magukat. Van itt olyan, akinek a mázli a szuperképessége, van, aki teljesen átlagos, és van, aki szinte végig láthatatlan (amikor azonban egy pillanatra láthatóvá válik, a szemfüles nézőknek nagy meglepetésben lesz részük).

    A sztár cameókat sokszor észre sem lehet venni, de a készítők a végére tartogatnak egy nagy dobást, és az a jelenet is zseniális, amikor Deadpool arra panaszkodik, hogy anyagi okok miatt szinte mindig csak ugyanabba a néhány mutánsba fut a birtokon, miközben észre sem veszi, hogy egy egész csapatnyi szuperhőssel teli szoba nyitott ajtaja előtt sétál el. Josh Brolin Thanos után egy éven belül már másodszor hoz kiválón egy főgonoszt, és Julian Dennisont is remek látni, és nem csak azért, mert így el lehet sütni egy poént a diszkriminatív szuperhős szakmáról, ahol a testzsír százalék átlaga meglehetősen alacsony. Ryan Reynolds természetesen továbbra is élvezettel lubickol Deadpoolként, sőt, ezúttal már íróként is kivette a részét annak a karakternek a formálásából, amivel úgy tűnik, hogy egyre szorosabban forr össze.

    A Deadpool 2 megerősíti, hogy ez a halhatatlan figura továbbra is a legjobb dolog, amit Hollywood a képregényekből kihozhat, mert laza, vicces, véres, és egy pillanatra sem veszi magát komolyan. Nézőként pedig, akit folyamatosan jó haverként kezelnek a film során, ezt iszonyatosan lehet élvezni.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Szabó Győző a bárányra gyúr

    Bulvár
    dec. 7., péntek

    Ők A Dal 2019 indulói

    Bulvár
    dec. 4., kedd

    Ők az MTV EMA nyertesei

    Bulvár
    nov. 6., kedd

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Ők A Dal 2019 indulói

    Világsztár dömpinggel kezd a STRAND Fesztivál!

    Elkészült a Balaton Sound aftermovie-ja