MENÜ
  • Filmkritika: Bosszúállók: Végtelen háború

    Amikor a Bosszúállók esélye a győzelemre 14000605 az 1-hez.

    A Bosszúállók egy minden eddiginél erősebb ellenféllel, Thanosszal (Josh Brolin) találják magukat szemben, akinek célja, hogy összegyűjtse a hat Végtelen Követ, amivel olyan erőre tehet szert, hogy egyetlen csettintéssel képes lesz elpusztítani az univerzum lakosságának a felét. A Bosszúállóknak félre kell tenniük korábbi ellentéteiket és új szövetségek szövődnek, mert csak így lehet esélyük arra, hogy megállítsák Thanost a terve megvalósításában.

    A Marvel tíz év alatt tizenkilenc filmet készített, és habár az első Vasember előtt még csak a legmerészebb álmaiban gondolkodhatott Kevin Feige egy hatalmas, összefüggő filmes univerzumban, a rendkívüli sikernek köszönhetően tudatosan építkeztek és fűzték össze a szálakat a későbbi adaptációkban. Ennek az egy évtizedes munkának az eredménye ért be a Végtelen háborúra, amelyben szinte az összes olyan marveles szuperhős megjelenik, akik már megkapták a saját bemutatkozási lehetőségüket a stúdiótól. Anthony és Joe Russo rögtön a kezdésben leszögezi, hogy ez nem olyan film lesz, mint a Marvel korábbi alkotásai. A komor hangulatú jelenetekben sorra buknak el a hősök Thanosszal és a csatlósaival szemben, és úgy tűnik, hogy ezúttal talán tényleg súlya lehet a halálnak, és a készítők fontosabb karaktereket is készek feláldozni a történet során.

    A felütés talán már túlontúl sötétre is sikerült, és a nézők többsége úgy érezheti, hogy ők nem feltétlenül erre fizettek be. A jég akkor törik meg, amikor végre megcsillan a jól megszokott humor is, és egymást froclizó szereplőket engednek össze. Russóék ügyesen osztották kisebb csoportokra a hősöket az univerzum különböző pontjain: Doctor Strange és Tony Stark zseniálisan szólogatnak be egymásnak, a féltékenykedő Űrlord reakciói is parádésak Thor láttán, aki aztán Mordállyal és Groottal alkot remek párost, míg Tom Holland bárhol is bukkan fel Pókemberként, továbbra is ő a legszórakoztatóbb figura a csapatban.

    Hiába kapták meg a rendezés lehetőségét Russóék, akik már bizonyították koordinációs képességeiket az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, ennyi szuperhős között szinte lehetetlen igazságosan szétosztani még két és fél órányi játékidőt is. Steve Rogersék például méltatlanul szorulnak háttérbe, míg Skarlát Boszorkány és Vízió kapcsolata teljesen súlytalanná és túl érzelgőssé válik annak ellenére, hogy nagyon sok minden múlik azon, hogy mit hajlandóak feláldozni azért, hogy életben hagyják a reményt a Bosszúállók számára. Ehhez hasonlóan hiába hozták össze Russóék a Marvel eddigi legjobb akciójelenetét a Polgárháborúban, nem sikerült letaszítaniuk magukat a képzeletbeli trónról még úgy sem, hogy ezúttal sokkal több szereplő állt a rendelkezésükre, és a grandiózus összecsapásnak is jóval nagyobb volt a tétje.

    A stúdiónak kevés gyenge pontja akadt eddig, leszámítva azokat az ellenfeleket, akiket összeeresztettek a hőseikkel. Thanos csatlósainak sincs igazán lehetőségük kilépni a sablonos gonosz karakterekből, ellenben Thanosszal végre sikerült a Marvelnek az, ami az eddigi filmekben szinte egyszer sem jött össze: egy kellően fenyegető és komolyan vehető ellenséget kreáltak, akit nem lehet egyetlen legyintéssel leírni. Az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Fekete Párduc után ráadásul megint valami komolyabb, aktuális és elgondolkodtató témát csempésztek be a készítők. Thanos eszközei ugyan radikálisak, de cselekedeteinek hátterében a túlnépesedés áll. Ezért akarja elpusztítani az univerzum lakosságának az egyik felét, ráadásul azt, hogy kiknek kell meghalniuk és kik maradhatnak életben, a véletlen határozza meg. Arra a merész és sokkoló fordulatra pedig, amit a film végén meg mernek lépni a készítők, valószínűleg egyik rajongó sem lesz felkészülve.

    A kérdés csak az, hogy mennyire marad bátor a Marvel a folytatásban, kiket és hogyan hoznak vissza, és kik azok, akiket tényleg feláldoznak a harc során. És persze a legnagyobb talány az, hogy mennyire lesz hihető és logikus az a lépés, amivel esetleg visszafordítanak bizonyos dolgokat. Az mindenesetre tagadhatatlan, hogy így még egy kevésbé fanatikus néző számára is van miért várni a következő részt. Csak el ne rontsák az egészet ezzel a jól feladott leckével.

    Horoszkóp

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Kubai fieszta az Akvárium Klubban

    Bulvár
    ápr. 21., szombat

    Meghalt Avicii

    Bulvár
    ápr. 20., péntek

    Televízió

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ilyen lesz Andy Warhol bőrében Evan Peters

    Televízió
    okt. 6., péntek

    Ajánló

    Világsztár popdíva érkezik az EFOTT-ra

    Előnézi gyermeke előtt a filmeket Mérai Kata

    Kulcsár Edináék elmondták, mikorra jön a baba