MENÜ
  • Filmkritika: Bikanyak

    Egy nem mindennapi sors, egy nem mindennapi színész, egy nem mindennapi Oscar-jelölt belga film egy kigyúrt marhatenyésztőről.

    Jack (Matthias Schoenaerts) egy belga állattenyésztő, aki szteroidok segítségével hizlalja fel marháit, és ezekkel tömi saját szervezetét is. Állatorvosa üzletbe keveri őt a belga hormonmaffiával, akikre egy rendőr meggyilkolása miatt igencsak rászálltak a hatóságok. Informátoruk Diederik (Jeroen Perceval) Jack gyerekkori barátja, akivel egy tragédia miatt régóta nem tartják már a kapcsolatot, Diederik mégis megpróbálja tisztán tartani Jack nevét. Ha mindez nem lenne elég, akkor hősünk még gyerekkori szerelmét Luciát (Jeanne Dandoy) is felkeresi, és innentől kezdve megállíthatatlanul sodródik a végzete felé.

    Michael R. Roskam rögtön első nagyjátékfilmjével kivívta az Akadémia figyelmét az idei évben, és a Bikanyakat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában jelölték az arany szobrocskára. Nem véletlen, hiszen a Bikanyak egy megdöbbentő, megrázó és nagyon jó film. A film sikeréhez azonban kellett egy kiváló színész is, és Matthias Schoenaerts játéka nélkül könnyen meglehet, hogy nem lett volna ilyen jó a végeredmény.

    Májusban az új filmjével Cannes-t is lenyűgöző színész tökéletes választás volt a szerepre, melynek kedvéért huszonhét kilónyi izmot szedett magára. A ferdeorrú színész kemény munkájának meg is lett az eredménye, tökéletesen átalakult egy olyan izomkolosszussá, amely nem csak ösztöneiben, de külsejében is igazán állatias. A folyamatos hunyorgása, fejmozdulatai, a boksz közbeni fújtatása a film folyamán végig egy bikát juttatnak az eszünkbe, arról nem is beszélve, amikor nem létező szarvát akasztja össze képzeletben ellenfeleivel, mikor fejükhöz szegezi a fejét. Hatalmas élmény minden perc a játékából.

    És valóban úgy érezzük, hogy ő már nem igazi ember. Marháihoz hasonlóan ő is szteroidokon élő izomkolosszus, képtelen normális emberi kapcsolatokat kiépíteni, csak az állatai válnak számára fontossá. Nem is tud magára férfiként tekinteni, hiszen egy brutális gyerekkori támadás miatt elveszíti azt a testrészét, ami igazán azzá tenné. Így számára lételemmé válnak a hormonok, amelyek azonban agresszívvé változtatják, ami egy olyan embernél, aki ilyen hatalmas traumát élt meg, rendkívül veszélyessé válik. Furcsa paradoxon, ahogy az egyik legférfiasabb állathoz hasonul egy kasztrált férfi, aki különös módon egyedül a fürdőszobákban érzi magát biztonságban.

    Roskam forgatókönyve keveri a lélektani drámát a bűnügyi filmmel, azonban a bűnügyi vonal kissé túl bonyolulttá és érdektelenné válik főhősünk lelki világa és cselekedetei mellett. Érdekes módon a humort sem mellőzi a film, az elengedhetetlen nyelvi poénok mellett számos megjegyzést kapunk hőseinktől, amik mosolyra fakasztanak bennünket.

    Mégis a film legnagyobb erőssége a drámai szál.  A történet akkor ragad minket igazán magával, amikor flashbacken keresztül látjuk Jack megcsonkítását. Hasonlóan felejthetetlen képi momentum a szülő marha császármetszése, a diszkó lassított felvételei, vagy épp a liftes utazás, ami a Drive-hoz hasonlóan bontakozik ki egy csodálatos, mégis brutális jelenetté.

    Nem ideillő a szó, de az év eddigi legtökösebb filmje a Bikanyak, egy hihetetlenül megrázó történettel, és egy feledhetetlen színészi játékkal.

    Ajánló

    Gourmet fesztivál: a gombóctól a nemzetközi csúcsgasztronómiáig

    Megyeri Csilla: “Pápai Jociban csalódtam!”

    Pumped Gaboék a Nagy Duettből kiesésük után