MENÜ
  • Filmkritika: A szent és a farkas

    A farkassá változott fiú története.

    Lazzaro (Adriano Tardiolo) egy elszigetelt olasz faluban dolgozik Alfonsina de Luna (Nicoletta Braschi) márkinő dohányföldjén. A márkinő ugyanúgy kihasználja a birtokán robotolókat, mint ahogy a munkások is folyamatosan visszaélnek Lazzaro jószívű és segítőkész természetével. Amikor a márkinő a birtokra érkezik látogatóba, magával viszi a fiát, Tancredit (Luca Chikovani) is. Az unatkozó úri fiú elszökik, és arra kéri Lazzarót, hogy emberrablást színlelve segítsen kizsarolni az anyjától egy nagyobb pénzösszeget. A csínynek azonban nem várt következményei lesznek mindenki számára.

    Hélène Louvart szuper 16-os filmre forgatott képein szinte megállt az idő. Nem tudjuk beazonosítani, hogy pontosan melyik évtizedben járhatunk, eleinte talán a század első felére tippelünk. Aztán felbukkan a márkinő fia, aki mai ruhákat hord, majd előkerül egy walkman és egy kinyitható mobiltelefon. Alice Rohrwacher a való életből merítette filmjének első fordulópontját, amit aztán egy váratlan mitikus csavar követ, mely csak tovább fokozza a már addig is elég rejtélyes és lebilincselő hangulatot. Egészen érdekes, hogy egy újságcikk, amin a legtöbb ember valószínűleg csak átfutott a szemével, miközben egy pillanatra megbotránkozott, de nem sokkal később már el is felejtette, hogyan maradhatott inspiráció még évekkel később is egy művész számára. A forgatókönyv megérdemelten nyerte el Cannes-ban a legjobbnak járó díjat (Panahi Három nő-jével megosztva).

    Rohrwacher hőseinek sorsa és viselkedése ugyanolyan időtlen, mint A szent és a farkas képei. A nincstelenek hiába kezdhetnek új életet, lehetetlen számukra a kitörés lehetősége: ha nem kapnak megfelelő segítséget, akkor ismét a társadalom peremén találják magukat. A segítőkész és jó lelkű embereket pedig valószínűleg évtizedtől függetlenül ugyanúgy fogja kihasználni a környezete. Rohrwacher az amatőr Adriano Tardiolo egy egészen különleges főszereplőt talált, akinek a lényéből folyamatosan sugárzik valami angyali jóság és ártatlanság. Ezért is annyira rossz nézni, ahogy a környezete bánik Lazzaróval: legyen szó akár olyan apróságról, mint amikor a birtokon dolgozó lányok elfogadják Lazzaro invitálását egy-egy csésze kávéra, mire azonban a fiú visszatér a kemény munkájáért kapott kávékkal, a lányoknak már csak a hűlt helyét találja; de a film utolsó jelenete is épp azért ad akkora gyomrost, mert ennek a fiúnak annyira tiszta a lelkiismerete, mint senki másnak. A határtalan jóindulatával viszont egész életében csak mindenki visszaél, és farkasok között nem maradhat meg az ember.

    Alice Rohrwacher egy legalább annyira különleges és megragadó filmet készített, mint amennyire misztikusak a történetének a fordulatai.

    Ajánló

    Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!

    Íme a Kids’ Choice Awards 2019-es jelöltjeinek névsora

    Íme az Avatar kiállítás kulisszái! – videó