MENÜ
  • Filmkritika: A remény másik oldala

    A leghíresebb finn filmrendező reakciója a menekültválságra.

    A szír menekült, Khaled (Sherwan Haji) egy szénszállító hajón elrejtőzve érkezik meg Helsinkibe. Finnországba érve azonnal beadja a menekültkérelmet, amit a döntéshozók elutasítanak. Khaled a menekültszállóról elszökve kukák mögött bujkál, amikor rábukkan Wikström (Sakari Kuosmanen). Wikström elhagyta a feleségét, túladott korábbi vállalkozásán, majd az azért kapott pénzt szerencsejátékon megtöbbszörözte, és vett belőle egy lepukkant éttermet, amivel együtt járt a nem túl professzionális személyzet is. Wikström munkát ajánl Khalednek, és abban is megpróbál segíteni, hogy a férfi megtalálja a húgát.

    Aki Kaurismäki a Kikötői történet után továbbra is a menekültkérdéssel foglalkozik a maga sajátos stílusában. Rendkívül kellemetlen a moziban ülni annál a résznél, amikor Khaled elmeséli, hogy az egyetlen életben maradt hozzátartozójától, a húgától akkor sodródott el, amikor lezárták a magyar határt és pánik tört ki a menekültek között. Megrázó az is, amikor Khaled vallomást tesz, hogy mi is történt vele Szíriában és hogyan jutott el Finnországba. Felháborító, ahogyan a bíróságon arra hivatkozva utasítják el Khaled kérelmét, hogy Aleppó egy tűzszünetnek köszönhetően már biztonságos hely. Mire Khaled visszaér a menekültszállóra, a hírek már azzal vannak tele, hogy hány gyerek sérült meg egy aleppói bombázásban. Az idegen kultúra elsajátításának nehézségeit Kaurismäki egy olyan egyszerű metaforával érzékelteti, hogy Wicktsröm néhány könyv alapján japán étteremmé alakítja át a vendéglőt, ami azonnal befuccsol, ahogy beállít hozzájuk egy japán turistacsoport.

    Persze ez egy Kaurismäki  film, így a hírekből megismert történeteknél sokkal többet kapunk. Kaurismäki  zseniálisan fanyar humora, modorosan és gépiesen játszó színészei, fura karakterei és a szocreál háttér valami egészen különleges élményt nyújtanak. A finn rendőrségen például Khaled menekültkérelmét írógépen rögzítik, csak később kerül elő egy laptop, és a Wikström által megvásárolt étterem belsejét látva szinte eszünkbe sem jutna, hogy ilyet lehet valahol találni Finnországban. Szinte semmi sem tűnik odavalónak, mégis minden tökéletesen a helyén van. A legváratlanabb pillanatokban is olyan poénok hagyják el a rezzenéstelen arccal beszélő színészek száját, mint amikor Khaled azt mondja, hogy abban a néhány percben, amíg egy kutyával az étterem mosdójában kellett bujkálnia, megtanította neki, hogyan kell bevennie Belgrádot és Budapestet.

    A két főhős már rögtön a film elején farkasszemet néz egy rövid ideig egymással, hogy aztán az útjaik szétváljanak, mielőtt újra összetalálkoznak. A sok groteszk jelenet után talán egy kissé hihetetlen az a mértékű segítség, amit Wilkström nyújt Khalednek, és ennek következtében a film utolsó jelenetei nem is a legtökéletesebbek (leszámítva Wilkström találkozását a feleségével). Ez persze mit sem von le abból a színvonalból, amit az addig vezető úton kaptunk. A két főszereplő mellett olyan zseniálisan furcsa karaktereken szórakozhatunk, mint Maria Järvenhelmi tolmácsolásában megelevenedő menekülteket segítő munkás, vagy a leleményes éttermi gyakornok.

    Kaurismäki  sajátos stílusában, fergeteges humorral beszél napjaink egyik legaktuálisabb témájáról, és teljesen megérdemelten nyerte el Berlinben a legjobb rendezőnek járó díjat. Remélhetőleg az csak egy rossz vicc volt, hogy ez az utolsó filmje, mert ilyen fanyar csodákra még nagy szükségük van a mozi szerelmeseinek.

    Ajánló

    ByeAlex ezért zokogott az X-Faktorban

    Íme Tóth Bettina kiesésének oka

    Íme a 25. Volt Fesztivál aftermovie