MENÜ
  • Filmkritika: A négyzet

    Vajon Svédországban tényleg mindenki egyenlő, segítőkész és előítéletektől mentes?

    Christian (Claes Bang) egy kortárs múzeum igazgatója. Az utcán sétálva egy nő segítségért kiállt, és a férfi a legtöbb járókelővel ellentétben megáll a kiabálást hallva. Később azonban rájön, hogy az egész csak színjáték volt, amivel elterelték a figyelmét, hogy kizsebeljék. A telefonja jelét sikerül bemérni, és a sértett Christian a beazonosított társasház minden lakójának hagy egy fenyegető üzenetet. Mindeközben nem fordít elég figyelmet a múzeum legújabb installációjának reklámjára, ami az internetre felkerülve hatalmas felháborodást okoz.

    Az Arany Pálmával díjazott film alapötletét Ruben Östlund számára a Vandalorum Múzeum egyik installációja adta: aki belép a ledekkel körülhatárolt négyzetbe, annak kötelessége cselekednie és reagálnia, ha egy embertársának segítségre van szüksége. A segítőkészség Östlundot már a Play, Gyerek”játék”? idején is foglalkoztatta, ahol megtörtént eseteket feldolgozva fekete kiskamaszok egy csoportja rendszeresen vette el svéd diákok telefonjait egy göteborgi plázában, a felnőttek viszont vagy nem tudták megfelelően kezelni a hozzájuk rohanó gyerekeket, vagy szimplán csak elfordították a fejüket a problémát látva. A film egyik legemlékezetesebb jelenetében egy elhagyott bölcső gazdáját keresik egy vonaton, de a kalauzok nem mernek odamenni a színes bőrű utasokhoz, inkább angolul mondják be, hogy jelentkezzen náluk a tulajdonos. Tudják, hogy ez nem helyes, de mégis vannak előítéleteik.

    Östlund több helyzetben is vizsgálja azt, hogy hogyan viszonyulunk embertársainkoz. Amikor a zsúfolt utcán egy női hang segítségért kiállt, csak néhányan kapják fel a fejüket, és csak a sokadik kiáltást hallva állnak meg páran, hogy segítsenek. Megjelenik a filmben egy koldus is, akivel a főhősünk látványosan nem tud mit kezdeni, holott már igazán hozzájuk szokhatott volna, hiszen még a jóléti Svédország boltjai előtt is gyakori látványnak számítanak a kéregetők. Christian telefonjának elrablója egy rosszabb környéken levő házban él, és az általánosításnak köszönhetően a férfi egy ártatlan kisfiút sodor bajba az üzenetével, akit a szülei tolvajnak hisznek, ezért megbüntetik őt. Amikor a fiú számon kéri Christiant, a férfi kénytelen bevallani, hogy bizony voltak előítéletei a házban lakókkal szemben. Ugyanolyan nehezen nyeli le a büszkeségét, mint a Lavina férfi hőse, aki vészhelyzetben a családját hátrahagyva csak a saját életét próbálta menteni.

    A lazán összekapcsoló epizódokban Östlund az emberekről a művészettel kapcsolatban is véleményt nyilvánít. A múzeum egyik munkatársa például megkérdez egy turistacsoportot, hogy biztosan tovább akarnak-e menni, mert arra a kiállítás van, míg a vár épp az ellenkező irányban található. Az egyik installáció termébe éppen csak bekukkant egy látogató, már vissza is fordul, a földre szórt kavicskupacok takarítás közbeni megrongálása pedig pánikot vált ki a múzeum vezetőségéből. Arról nem is beszélve, hogy néhány egymásra pakolt kiállítási szék nyikorgása és a teremőr kíváncsi pillantásai miatt még egy jóízűt sem lehet arról veszekedni, hogy Christian vajon tényleg emlékszik-e annak a nőnek a nevére, akivel egy buli után lefeküdt. Ehhez kapcsolódik a filmtörténet egyik legfurább szex előtti és utáni jelenete is (nem mintha az aktus maga annyira erotikus lenne) egy majommal, a kondom felhúzásának hosszúra nyújtásával, majd a használt gumi kidobása körüli vitával.

    Természetesen a műkedvelő elit is megkapja a magáét. A múzeumban tartott bejelentést követően a vendégek rögtön a felszolgált finomságok felé indulnak, míg a film csúcsjelenetében mesterien ötvözi Östlund az elitista gondolkodásmódot, a művészet határait és a segítségnyújtás elmulasztását. A vacsoravendégek számára egy előadással készülnek: egy művész bukkan fel az asztalok között, aki úgy viselkedik, mint egy majom. Aki nem veszi őt komolyan, azt agresszív viselkedésével elűzi, majd egy fiatal nőt kezd el zaklatni, aki eleinte kínjában nevet, de az addigra már megfélemlített jelenlevők közül senki sem mer neki segíteni, inkább csak némán bámulnak maguk elé, és meg sem próbálnak tudomást venni arról, hogy mi zajlik körülöttük. Számomra ez a jelenet önkéntelenül is összekapcsolódott azzal, ahogy Hollywood sokáig szótlanul, szemet lesütve tűrte Harvey Weinstein szexuális zaklatásait.

    Östlund Ulrich Seidlhöz hasonlóan provokál, kényelmetlen helyzetbe hoz, elgondolkodtat és folyamatosan megnevettet, miközben az egyik legizgalmasabb, legeredetibb és legintelligensebb európai rendezővé avanzsál. A konklúzió azonban elkeserítő: még Svédországban is csak egy parányi, mesterségesen kreált négyzet van, ahol az emberek teljesen önzetlenek.

    Ajánló

    Heti Horoszkóp – November 20–26.

    ByeAlex ezért zokogott az X-Faktorban

    Íme Tóth Bettina kiesésének oka