MENÜ
  • Filmkritika: A naplemente ragyogása

    A naplemente ragyogása a felkelő Nap országában.

    Misako (Ayame Misaki) látássérültek számára készít audionarrációt filmekhez. A szövegeit egy tesztcsoport segítségével próbálja tökéletesíteni, akik között helyet foglal Nakamori úr (Masatoshi Nagase) is, aki kemény kritikákkal illeti Misako narrációját. A házsártos férfi egykor elismert fotós volt, aki azonban apránként veszíti el a látását. Nakamori egyik képe Misakóban egy fontos gyerekkori emléket idéz fel, és a két magányos ember elkezd egymás felé közeledni.

    Naomi Kawase A remény receptje után egy újabb rendkívül érzékeny Arany Pálma-jelölt filmmel jelentkezett. Előző munkájához hasonlóan hősei ezúttal is különböző generációkhoz tartoznak, és talán sosem álltak volna szóba egymással, ha a közös főzés helyett ezúttal az audionarráció nem köti őket össze. Kawase egy rendkívül érdekes világba nyújt bepillantást azzal, hogy megmutatja, hogyan készülnek a filmekhez a látássérültek számára narrációk. Misakónak nincs egyszerű dolga, hiszen teljesen máshogyan kell gondolkoznia egy jelenet leírásakor látóként, mint nem látóként. Vajon mennyire szabad hozzátennie a saját gondolatait és értelmezését, mikor válik túl tolakodóvá és hosszúvá a narrációja, és mikor lesz éppen elég tömör és hatásos? Ráadásul a befogadók igényei is eltérőek attól függően, hogy születésüktől fogva vakok, csak később veszítették el a látásukat, vagy még mindig látnak valamennyire.

    Mi sem példázza jobban munkájának nehézségét, mint az a jelenet, ahol Nakamori vacsorázni megy két egykori kollégájával. Egyikőjük éppen azt újságolja el, hogy egy divatmagazin címlapjára került a munkája, Nakamori pedig megkéri őt, hogy mondja el, mi látható a képen. A férfi azonban csak egy meglehetősen elnagyolt és esetlen leírással tud szolgálni. Misako mégis mindent megtesz azért, hogy egyre jobb legyen a munkájában, még az utcákat is úgy járja, hogy közben narrálja a környezetét és a körülötte történő eseményeket.

    Kawase történetmesélési stílusa annak ellenére rendkívül jellegzetes, hogy nincs benne igazán semmi kiugróan különleges. Mégis olyan finom visszafojtottsággal és szépséggel tud mesélni emberi tragédiákról, amire rajta kívül nem sokan képesek. Hiszen ezúttal is belefájdul a szívünk abba, hogy valaki, akinek a vizualitás jelentette az életet, lassacskán teljesen elveszíti a látását. Az érzelmi hullámokat tovább erősítik Ibrahim Maalouf gyönyörű aláfestő dallamai, és az operatőri munka is lenyűgöző, ahogyan a film egyik központi eleme, a fény megelevenedik a képeken. Az egyetlen felróható nagyobb hiba talán csak annyi, hogy ahogyan A remény receptje is tökéletesen működött anélkül, hogy összeboronálják a szereplőit, úgy itt sem kellett volna feltétlenül szerelmi szálakat szőni Misako és Nakamori között.

    Naomi Kawase legújabb filmje ugyan nem tökéletes, de ismét egészen különleges módon, rendkívüli visszafogottsággal képes szinte észrevehetetlenül, egészen mélyre férkőznie a nézők szívében.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Ők az MTV EMA nyertesei

    Bulvár
    nov. 6., kedd

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Íme a VOLT aftermovie

    Ők az MTV EMA nyertesei

    Íme a Való Világ 9. Villája