MENÜ
  • A Fifth Harmony tagjával állt össze Halsey

    Íme a végeredmény

    Halsey újabb dal megjelentetésével előzte meg következő nagylemezének jövőheti megjelenését, és ezúttal az immár négytagú Fifth Harmony sztárjával, Lauren Jauregui-val közösen felvett szerzeményét mutatta meg a közönségnek.

    A szám, amely a Strangers címet kapta, a Colors énekesnőjének elmondása szerint egy, a LGBTQ közösségnek szóló szerelmes dal, amiről a Zach Sang Show-ban való vendégeskedése alkalmával beszélt.

    “Imádom, hogy Lauren és én két olyan nő vagyunk, akik a mainstream pop jelenlévőiként készítünk egy dalt a LGBTQ közösségnek” – mondta Halsey.

    “Nagyon ritka, hogy a női szemszöget is lássuk. Miközben írtam, azon gondolkodtam, hogy azt akarom, hogy hihető és igazi legyen ez a dal, szóval nem énekelhet benne egy heteroszexuális lány” – tette hozzá. “Szóval felvettem a kapcsolatot Laurennel, ő pedig bejött és felénekelte, és fantasztikusan hangzik. A hangunk igazán királyul passzol egymáshoz, mert mindkettőnknek elég érdes hangja van. Az enyém egy kicsit lágyabb, mint az övé. Az övé nagyon erős és nagy és érdes, az enyém pedig halványabb.” 

    A Strangers a harmadik előzetes Halsey új lemezéről, a hopeless fountain kingdomról, amely június másodikán válik elérhetővé.

    Forrás: Just Jared

    Ajánló

    A Volt több, mint zenei fesztivál

    Ide költözik a VOLT Fesztivál 2019-ben

    Ilyen volt a 2019-es Life Ball